Vendégkönyv

Gyuszi Bácsi! Köszönjük az egész évi munkádat, a tegnapi ünnepséget és a Mr Ezer Szabó Dávid-nak átadott csoda szép Kupát.
Jó egészséget kívánunk a munkád tovább folytatásához.
Dávid, Judit, Attila.

jó, jó, persze persze. Céges Karácsonyi összejövetel. Tudjuk, ismerjük.
…aztán oldalba bök egy fekete öves Mester és kissé csodálkozva kérdi tőlem: te zoli, ez mindig ilyen szokott lenni? Ránézek, mosolygok. Igen, ez tavaly sem volt másképp. Ez már hagyomány. Ballag a hópihe, átveszi a kupát. Mint tavaly. Előre lép az ifjonc aki éppen zöld öves, férfiasan kezet ráz. Büszke. Elismerték 13 évesen, jutalmazták mint egy érett felnőttet. Tapsolnak. Sokszor. Sokaknak. Az első felvonás rendszerint ez szokott lenni. jó,jó, persze persze, céges karácsonyi összejövetel. Tudjuk, ismerjük. Mégsem ér véget az első felvonás. Ezredik érem. Leg ígéretesebb titán, tigrisként küzdő Nő, és megannyi felsorolás. Egy kis része annak a tortának, amiből mindannyian kapunk egy szeletet. Úgy gondolta inget vesz és nyakkendőt köt, mert ez jár nekünk. Akik éppen a tortát eszegetjük. Állított nekünk egy szép Karácsonyfát. Tett rá díszeket, de a legtöbb díszt nekünk kellett rá aggatni. Egy kis dísz, egy apró jel hogy megjöttünk, itt vagyunk. Mint tavaly. Csak kicsit többen. A tatamira lép pár harcos fiatal és szinte fél kézzel csapkodják egymást a földhöz. Rutinból. Barna övnél már meg sem kell beszélni hogy mi következik, dolgozik a technika. Szerényen mosolyog, tudja, ez nekik olyan mintha macska játszana a szotyival. A bemutató hangos és látványos. Az előtérben 40 kilo édesség. A karácsonyi összejövetel záró része. Volt aki késett. De eljött. Még ha a végére is. Hiszen minden dísznek helye van a fán.
Jó, jó, persze persze. Céges Karácsonyi összejövetel. Tudjuk, ismerjük.
…ezért eljövünk jövőre is. Mert minden dísznek helye van a fán.
VeresJudo. megint
ennyi

Köszönet!
Ilyés Gyulának (VI. dan), Kerstner Róbertnek (I. dan), akik rengeteg energiát és türelmet fektettek a tegnapi nap folyamán eredményesen vizsgázókba. Ígérjük a Mestereknek, továbbra is szétcincáljuk az idegrendszerüket! Köszönet Sziklai Péternek, és Verbói Gábornak is és mindazoknak, akik segítségünkre voltak!
Képek nemsokára jönnek!
VeresJudo. Megint.
ennyi.

Ez egy önreflektív írás lesz, semmi ömlengés vagy lányregény, de gyerekek, ti inkább fogjatok egy könyvet vagy menjetek a barátaitokkal játszani.
Anyaként írok, illetve Budovinszky Csillaként, aki anya.
Két éve fordulóponthoz ért az életünk.
Személyes megmérettetések tankcsapdáin hol átvergődve, hol maradandó sérüléseket szerezve, belezuhanva azokba , de túljutottunk rajtuk. Ezek a tapasztalások egyértelművé tették és vastagon előrevetítették, a változtatás szükségességét .
A személyes hadszíntérről rámszáradt iszapréteg biztonságosnak hitt védőpajzsa mögül néztem a világra.
Mikor ez a pajzs már épp leperegni vágyott rólam, a 6 éves , érzékenylelkű kisfiam elém állt és rendkívül proaktívan megszabta az új haladási irányt: judozni szeretne. A sorsszerűség kézzelfogható volt már a dolgok akkori állása szerint is.
És kezdetét vette egy hosszú folyamat, amiben el kellett tudnom engedni a kisnagyfiamat, illetve bíznom kellett benne és az őt körülvevő emberekben, meglátni a közösségben a megtartó erőt, bízni magamban, hogy lehetek „csak” anya, hisz a tatami szélén állva nem volt más szerepem.
Egy anya,aki elfogad segítséget és helyzetekben csak és kizárólag anya, de az csupa nagybetűkkel.
A pozitív változások nem maradtak el.
A védőpajzs lepergett, rugalmasabb és aktívabb lett a működésem.
A folyamatok természetesen nem önmaguktól és önmagukért működtek.
Ehhez a családom tagjain kívül kellett egy olyan katalizáló, facilitáló, érző és látó Ember, mint Ilyés Gyula;
aki rendkívül érzékeny antennáival nemcsak értve vette a jeleket, de tisztán dekódolva, a helyén kezelve a következő lépést is előkészítette a biztonságos haladáshoz.
A Veresi Küzdősport Egyesületének tatamija túlmutat a fizikai edzések helyszínén.
Egy olyan varázsszőnyeget terített ide „Gyuszi bácsi” és „Dorka néni”, ahonnan a fiúkból a szó legnemesebb értelmében vett Férfiak jönnek le.
Itt olyan tudatosan felépített munka és élet zajlik, amihez bármilyen módon is csatlakozni kiváltság.
Büszke vagyok, hogy Döme fiam két éve a tatamira lépett, büszke vagyok rá, hogy azóta megtanult a kilátástalan, kimerítő és leterített helyzetekből felállni, büszke vagyok, hogy ezekből tanulva másoknak is tud segíteni, hisz érti és érzi, hogy milyen a zuhanást követően talpra állni és megrázva magát, a külső és benső egyensúlyát újra megtalálva méltó módon helytállni – bármilyen „szőnyegre” is viszi majd az élet.
Büszke vagyok rád, Döme!
És köszönet mindenkinek, aki az egyesületért való munkájával , illetve bárminemű támogatásával ezt a felemelő érzést mindenki számára lehetővé teszi.
Budovinszky Csilla

Sziasztok!
Ismét nagy öröm ért minket a judon. Kis fiam összegyüjtötte a 100. dicséret kártyáját. A 100 jó edzéshez, mármint amikor jól viselkedett és megérdemelte a kártyát, ehhez másfél év kellett. Tehát megdolgozott a szorgalom kupáért! Nagyon nagy örömmel vette át! Azt mondta ma reggel, hogy ez lesz a legjobb napja. Úgy akart menni az iskolába is, hogy a nyakában legyen a 9 szorgalom érem és a kezében a 9 dicséretkártya. Nagyon várta a délutáni edzést!!!!
Majd eljött az edzés ideje. Olyan volt, mint a kis angyal, néztem a függöny mögül! És edzés után szaladt ki hozzám. “Apa megvan!”. Megkapta a kupát!
Azóta pedig nem fér a börébe. Csak úgy volt hajlandó eljönni kutyátsétáltatni, hogy ha hozhatja a kupát és bemegyünk a kis boltba, hogy megmutathassa a boltosnéninek és mindenkinek, aki ott van. Persze út közben találkoztunk ismerősökkel és nekik is eldicsekedett a kupával.
Majd hazajöve le kellett vennem az én kupáimat a polcról, nagyság szerint sorba rendezte és azt mondta: “Ketten már 4 kupát nyertünk! Az enyém a legkisebb, de én is fogok ilyen nagyot nyerni, mint te. ”
Ezek után fel kellett kisérnem a szobájába, hogy hova tegye az író asztalán. Persze központi helyre került!
Köszönjük Gyuszi bácsi a kupát, amivel ekkora örömöt okoztál neki és nekem is!!!!