Könyv

Ilyés Gyula – A sorsedző

Előszó

Alapvetően szeretek írni. Írtam már verseket szép számmal, kisebb novellákat, néhány szakdolgozatot. A mai napig tartok előadásokat.
A két kedvenc témám a célok és a döntés. Magam is sokszor ültem tréningeken, és előadásokon ahol ezek a témák voltak terítéken. Célokról és döntésekről fogok írni a saját példámon keresztül. Tehát ez egy megtörtént eset. Természetesen nem kívánok „megtéríteni” senkit, nem kívánom, hogy gondolkozzanak el azok, akik nem szeretnek gondolkozni. De ha néhány embernek jó példával járok elő, ha néhány embernek tudok kapaszkodóul szolgálni, akik most nehéz, már-már kilátástalan helyzetben vannak, akkor már megérte. Ez nem egy önéletrajzi könyv, bár kétségtelen, hogy nagyon hasonlít rá. A saját életemből szemezgettem, őszinte, igaz történetekkel, dilemmákkal, sokszor kilátástalannak tűnő helyzetekkel van tele az írás.
Mindaz amit a továbbiakban olvasni lehet, nem a könnyebb út.
De hiszem, hogy sok minden adaptálható belőle.
Akár a személyes, akár a vállalkozást érintő ügyekben.
Fogadják szeretettel: Ilyés Gyula

A könyv letöltése