Vendégkönyv

2015.11.29
Cross training

Cross training instruktor lettem.

Amióta az eszem tudom, sportolok, tizenöt éven át kajakoztam. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen pályafutásom során igazán profi és lelkiismeretes edzőkkel dolgozhattam együtt. Néhány hónapja már nem az élsport tölti ki a mindennapjaim, fordult a kocka és most én vagyok az edző. Főiskolán rekreáció szervezős hallgató voltam, majd kajak-kenu edzői képesítést is szereztem. Egyre jobban foglalkoztatott a gondolat, hogy hogyan is lehetnék jobb edző, milyen képzést, iskolát válasszak, kiktől tanulhatnék?!
Az elmúlt hétvégéken megkaptam a választ. Tökéletesen döntöttem, amikor az Ilyés Gyula és Zala György neve által fémjelzett Cross training instruktorképzésre jelentkeztem. Kissé öntelten sportolói múltamra gondolva, azt hittem sok ujjat már nem tanulhatok, hiszen nincs új a nap alatt. Gyuriék röpke pár óra alatt bebizonyították, hogy mind erőnlétben mind a gyakorlati ismereteimet tekintve van még lehetőségem a fejlődésre. Kimondottan tetszett, hogy a tanítás se nem csak elméleti, se nem csak gyakorlati, hanem e lehetőségek kimondottan dinamikus és aktív elegye. A tapasztalati úton történő oktatásra helyezték a hangsúlyt, miközben minden mozdulatunk elemeztük. Borzasztóan elfáradtam, de a gyakorlatok valóban belém égtek. Nem csupán egy oklevelet kaptunk, hanem tudást, tapasztalatot, lehetőséget a fejlődésre. Kimondottan tetszett, hogy képzett szakemberek vallják és tanítják nekünk, hogy a testünk edzésére szinte korlátlan lehetőségünk van, csak a kreativitásunk szabhat határt ennek. Számomra megterhelő a súfolt konditermekben végzett, kötött gyakorlatok ismételgetése. A cross training az értékítéletem alapján, számomra a legkedvesebb edzésmódszer. Hálás vagyok, hogy Gyulától és Gyuritól tanulhattam, egy új felfogást új módszert tudhatok magaménak. Bízom benne, egyszer én is olyan hiteles és profi edző leszek, mint azok, akik velem foglalkoztak, mint azok, akik most tanítottak minket! Köszönöm
Kovács László

2015.11.22
Kiváló edzők, nagyszerű oktatással! 2 nap alatt rengeted információ a saját testsúlyos gyakorlatokról, Bolgár zsákról, hajókötélről, Kettlebellről, súlyemelésről és TRX-ről!!
NAGYSZERŰ VOLT!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2015.11.08
Egy előadás alkalmával találkoztam Illyés Gyulával. Ott az előadó én voltam, azóta már tudom én magam is mennyit tanulhatok tőle. Találkozásunk után elküldte nekem a Sorsedző című könyvét. Nagyon nagy hatással volt rám, sportolóként hihetetlen küzdeni tudásával, akarat erejével. Olvasás alatt volt hogy könnyeztem, volt, hogy izgultam érte. Ezek után találkoztam csak a verseivel, amik szintén megleptek, hogy a hatalmas testi erő mögött milyen érző lélek lakozik. Sajnálom, hogy távol élünk egymástól, mert a fiaimmal biztosan megismertetném őt és levinném őket az edzéseire.
Üdvözlettel:
Lubics Szilvia

2015.07.14
Kb. 3 éve a lányom lement az osztálytársa judo edzésére és úgy jött haza, hogy ő is oda szeretne járni. Mivel akkoriban lelkesen ugrott fejest minden érdekes dologba, megegyeztünk, hogy ha még két hónap múlva is úgy gondolja, hogy érdekli, elkezdhet edzésre járni. Már az első edzésen azt éreztem, „hazaért”, megtalálta a helyét és ez az érzés egyre csak fokozódott. A sportot élvezte, a társaság elfogadta, „Gyuszi bᔠis hamar a szívébe lopta magát. Anyaként külön öröm volt számomra, hogy a lányom újabb férfimintával gazdagodott és az, hogy a felnőtt szerepemben is megerősítést kaptam. Mert az edzés nem csak arról szól(t), hogy sportot tanul: Gyuszi bᒠrendszeresen nézte az ellenőrzőket, ha rossz jegyet kapott a gyerek, akkor javítani kellett, ha nem ment valami, segítséget kapott: közösség volt, nem csak sportban, hanem igazi emberi segítő közeg. Nem csak abban segítik egymást a gyerekek, hogy a régiek segítettek esni tanulni, stb., hanem ha kellett, kémiából korrepetálták, ha a sulibó már nem ért volna haza, edzés előtt “judos napközibe” ment leckeírásra, tanulásra vagy „csak” baráti együttlétre is alkalmas volt az ott eltöltött idő.

Az évek során csak az irigységem erősödött, láttam hetente több alkalommal megelégedve, lelkesen hazaérni a lányom, láttam, amint a dicséretkártyákkal teletapétázza a falat, és sokszor merengtem azon, nem kellene-e Gyuszi bácsit beajánlani az általános iskolákba, hogy az ott tanító szakembereknek tartson egy kis továbbképzést arról, mennyire lehet motiválni a gyerekeket az azonnali pozitív visszajelzéssel, odafigyeléssel, szeretettel. Az irigységem tárgya az volt, hogy én is vágytam erre az elfogadásra, bizalomra és sok-sok kihagyott év (évtized) után a mozgásra is. A felnőtt világban sokszor túlpörgetjük magunkat, hatalmas elvárások között próbál az ember lavírozni, anélkül, hogy a kellő biztatásra, megerősítésre, megtámogatásra lenne idő, ez komoly hiánytüneteket tud bennem okozni.

Természetesen folyamatosan figyelemmel kísértem az egyeslet facebook oldalát, nézegettem a feltett képeket, videókat és növekvő érdeklődéssel figyeltem a Cross-training szakosztály munkáját. Bár a képekről is sütött, hogy szeretetteljes, jó társaságról van szó, a kötélcsapkodás és más kínzóeszközök még nem keltették fel kellően az érdeklődésem, egészen addig, míg végig nem néztem egy girjás videót. Az már igen!!- ujjongott a szervezetem és már éreztem is a vas szagát.. 18-19 évesen ahhoz a csapathoz tartozhattam, aki Takács Pista bácsinál tanulgatta a súlyemelést a girjával végzett gyakorlatok kísértetiesen emlékeztettek a súlyemelés fogásaira, így aztán a vágyakozás egyre erősebb lett. Először csak a lányommal osztottam meg, hogy ezt én is szívesen csinálnám, majd Gyuszi bá biztatására lementem egy edzésre. Az edző nem volt szívbajos, a kezdetek kezdetén közölte, hogy júliusban világbajnokság lesz, ha gondolom, hogy szívesen mennék, akkor úgy készüljek és vegyem komolyan. Persze voltak nehézségek, mind a gyakorlatok megtanulása során –mert bármennyire is hasonlí, mégsem ugyanaz a mozgás, mint a súlyemelés-, mind abban, hogy a kezdők ijedelmével nem mindig értettem ám, mit is kéne csinálnom, de szép lassan megismertük egymást, edzőm jó néhány mondata pedig belém égett és nem csak a sportban segített, hanem a magánéletem és a munkám nehézségeinek átvészelésében is. „Nem fogom hagyni, hogy bántsd magad!”- aki ismeri az önostorozó, túlzottan önkritikus lelkiállapotot és személyiséget, tudja, mit jelentenek az ilyen mondatok.

Szép lassan megismertem a csapatot és gyönyörű példákat láttam emberi kapcsolatokra az együtt sportoló házaspárok révén, kitartásra a már példaképpé előlépett csapattársaktól, és ez mind-mind vitt előre. Az első versenyemről majdnem visszafordultam, annyira szokatlan volt még a közeg, aztán ebbe is belejöttem, mikor láttam, hogy a versenyzők ugyanolyan emberek, mint én, attól, hogy régebben űzik ezt a sportot és előbbre tartanak, még nem marslakók. Idén tavaszra eljöttek azok a pillanatok is, amikor egyik versenyen még döbbenten néztem csaattársam (egyben egyik példaképem) teljesítményét, majd két hónap múlva én is képes voltam rá, valahogy észrevétlenül sikerült a dolog. Az észrevétlenült úgy értem, hogy sok munka volt mögötte, de ezt nem mindig éreztem számszerűsíthetőnek, az edző az, aki tudja, hogy ami munkát elvégeztet velem, ezt fogja eredményezni, hiszen rengeteg edzés volt, ami nem a girjáról szólt, hanem a homokzsákról, a számomra „utálatos” kötelezésről, vagy más finomságokról.

Közeledve a júliushoz, egyre erősebb volt a mentális felkészítés. Persze gyakorolni kellett a technikát („perverz örömöt” nyújt számomra, ha a bíró egyetlen gyakorlatot sem vesz el), erősödni vagy erősnek maradni, de a lényeg fejben dől el és ebben Gyuszi, most így 9 hónap után mondhatom, mesterien tud segíteni.Már azzal, hogy ősszel olyan bizalmat szavazott az addig csak judos anyukaként ismert énemnek, hogy én ezt meg tudom csinálni, elindított az úton, és ezen az úton, hol jó szóval, hol keményen, ha kellett, de oda juttatott, ahova tervezte, terveztük. Terv, stratégia, munka, eredmény.

Sokszor villant a tekintetünk, de remélem, tudja ő is, mennyire becsülöm, attól, hogy egy-egy kötélgyakorlat közben esetleg a nézésem nagyon mást sugallt wink hangulatjel. Volt edzés, ahol valóban azt hittem, a tatamin fogok elájulni. Nem láttam enyhülést Gyuszi bá szemén, egy idő után látni sem láttam már, úgyhogy végül is mentem tovább, és csináltam, amit előírt. Nem kaptam engedélyt meghalásra, akkor hát menni kell.. és ezt az érzést aznap többször sikerült átélni. Aki ismeri azt a katarzist, amit ez jelent: megtenni, amire álmomban sem hittem, hogy képes vagyok, fél óra alatt 4-5 kemény holtponton túljutni, az megérti, hogy egy ilyen edzés után két napig „lebegtem”. És amikor más egyéb nyűgöm-bajom előjön, akkor érdemes felidézni ezt a lelkiállapotot és megerősíteni magam: ha ezt meg tudtam csinálni, bármire képes vagyok!!

Nem tudom, honnan veszi Gyuszi az energiát, hogyan oldja meg, hogy ennyi embernek folyamatosan számon tartsa az állapotát, aktuális teljesítményét, hogy tudja állandóan kimatekozni, hogy épp annyit várjon el, ami előre visz, de még „nem öl meg”, de valahogy kisakkozza.A pécsi tornacsarnokban, érzetre kb. 42 fokban ott álltam a dobogónál és már abban elfáradtam, hogy a bíróra vártam a fülledt melegben. Előző este halkan, óvatosan megpendítettem, milyen jó lenne a meleg ellenére az 5 perces versenyszámban a szép kerek 100 gyakorlatot megcsinálni.És másfél perc után jött, amiről az elmúlt két hónap szólt: holtpont holtpont hátán, ÚGY, MINT MÉG SOSEM, a tikkasztó hőség megtette hatását. „Era, CSINÁLD, versenyen is fáradt leszel és mégis csinálni kell” –voltak a bűvös mondatok edzésen, ahol a kis egom persze magában visszabeszélt, „persze, de ott nem másfél óra edzés után fogok versenyezni”..Két perc után már azt is komoly eredménynek éreztem volna, ha 3 percig bírom a munkát, szomjan halás és ájulás nélkül. És a holtpontokon leálltam pihenni és kinéztem arra a pár emberre, aki ott szurkolt nekem, és láttam Gyuszi bá tekintetét.. és tudtam, értük és magamért is meg kell tennem, hogy kibírom, és meg is fogom tenni, mert KÉPES VAGYOK RÁ!!
A 112. gyakorlatot az utolsó másodpercben sikerült betolni. smile hangulatjel
Szavak nincsenek arra, mennyire köszönöm.
Karacs Erika

2015.06.28
Bendegúz fiam romokban, de ismét sok élménnyel és izomrosttal gazdagodva tért haza az immár hagyományos agárdi judotáborból. (Azért elég hamar kipihente magát, mert ma már másik szenvedélyének, az airsoftnak hódolt, önként vállalva a korai felkelést.) Kedves Gyuszi bácsi, remélem Te is kipihented magad, mert jövő hétvégén jön az újabb erőpróba! Bendegúznak nagyon nagy élmény, hogy egyazon versenyen indulhat mesterével és láthatja őt versenyzőként is. Köszönjük minden eddigi munkádat – nem csak remek edzőként, de kiváló pedagógusként is – melynek során személyre szabottan építgeted Beni sportkarrierjét, folyamatosan szem előtt tartva terveit, céljait, és segíted abban is, hogy az edzői oldalon is szerezhessen tapasztalatokat.Kívánok neked jó egészséget, hogy még nagyon sokáig folytathasd ezt a fantasztikus munkát és még nagyon sok sikert érjél el tanítványaiddal együtt. Üdvözlettel: Gaálné Szendefy Ágnes