Vendégkönyv

2012.03.01
Gyuszit régóta ismerem Nagy Patrícián keresztül. A múltban nem dolgoztunk együtt, de tavaly, 44 évesen elkezdtem egy teljes életmódváltást, aminek részeként úgy döntöttem, hozzá is eljárok Veresegyházára.A legjobb döntést hoztam meg!
Lassan már egy hónapja, hogy először megfordultam nála. Azelőtt még soha nem tartott edzést nekem, de a versenyeken anno láttam az embereit, akiket felkészített! Sőt az egyik emberével össze is kerültem a Senior bajnokságon, de ezt most inkább nem részletezném. :-).
“Vagy megszereted, vagy megutálod ezzel fogadott”, de nem sikerült elriasztania. Már alig várom a napot, hogy az edzésre mehessek!
Fantasztikus, jó érzés részese lenni annak, amit Gyuszi csinál, illetve látni, amit felépített, és ahogyan azt működteti.
Ez az első, de nem az utolsó bejegyzésem. Pár hónap múlva visszajövök.

2012.01.26
Ezt óriási!

Mohai dr. irása teljesen rámutat Gyuszi mesterre. Mi kell még? Akarat/elhatározás (sajnos nekem ebből egyre kevesebb van), mert a kiváló személyi és tárgyi feltételek adottak.
További jóleső edzést kivánok de ne aggodjatok! Gyuszi tartogat még olyan apró csinytevéseket, hogy átgondoljátok a fáradság fogalmát az edzést követően!
Jó egészséget és fárasztó edzéseket kivánok !

2012.01.10
Kedves Gyuszi!

A mai világban, amikor az adott szó már nem érték, amikor egyre kevesebb időt fordítunk egymásra, annyira jó, hogy még találhatunk magunk körül EMBERT.
Az újságotok első példányát olvasgatva azon gondolkodtam, hogy milyen érdekes dolog a szeretet, 90 gyereknek is pont annyi jut, mint amikor még csak hárman jártak hozzátok.
Az eddig elért sikereitekhez szívemből gratulálok és azt kívánom Nektek (és persze magunknak), hogy sokáig adjátok és kapjátok is vissza ezt a szeretetet.

2012.01.04
Szia Gyuszi Bácsi!

A fiam már a harmadik évét kezdte el Nálad és még csak 7 éves. Fel sem lehet sorolni, hogy mennyi mindent tanult ezen bő két év alatt. És nem csak a dobásokra gondolok.

A kisfiamnak köszönhetem, hogy közelebbről megismerhettelek Téged és rajtad keresztül a veresi judosokat. Annyira megtetszett nekem is mindaz, amit láttam és amit a fiam által megtapasztaltam, hogy úgy döntöttem, hogy 38 éves fejjel elkezdek én is judozni. Így most a fiammal egy csoportban edzünk és én állok a sor végén. :-). Kűzdés, sok munka, tisztelet, becsület, barátság…..és sok-sok nevetés az izadságcseppek között. Az egészségen és a kondin túl nagyon komoly útravalót kapnak a gyerekek. Ez mind-mind része az edzéseknek.

Jó 10-12 éve már egyáltalán nem sportoltam, emiatt nekem már nagyon hiányzott az aktív sport és egy olyan környezet, ahol a mozgáson és az edzésen túl még van ÉLET is! Valami olyasmit kerestem, amit annó, súlyemelőként nagyon szerettem a helyi súlyemelő klubban. Azt hiszem, hogy megtaláltam, amit kerestem! Minden egyes edzés után újászületek! Az edzés utáni napokon újra érzem, hogy van vállam, combom, derekam! És ami szintén nagyon fontos, többet tudok együtt lenni a fiammal!

Köszönöm, hogy befogadtatok!

Valami olyat találtál ki és valósítottál meg, ami nem csak a hazai judoban, de az egész hazai sportélet számára példaértékű. Csak gratulálni tudok hozzá!

Folytasd Gyuszi Bácsi, ameddig lehet, ameddig bírod!

2011.12.29
Itt az év vége és itt az ideje egy (önkéntes 🙂 összefoglalónak, hogy is látom az elmúlt egy évet…

Mint versenyző:
Az első fél év mozgalmasnak mondható, bár eredményekben nem, de tapasztalatban és önmegismerésben annál gazdagabb volt.Sikerült a kézitusa kupára kimásznom abból a gödörből amiben már régóta voltam, ehhez viszont szükség volt azokra a kudarcokra, illetve segítő kezekre (jó tanácsok, korholó szavak, kemény felkészítés:), amit Tőled kaptam mint a mesteremtől, illetve a felkészülésekben nagy segítséget jelentettek az edző partnerek, Leopold Robi és Fónay Zsolti is.

Mint csapatkapitány:
A veresi judokák hónapról hónapra, évről évre egyre jobban teljesítenek a versenyeken, ez büszkeséggel tölt el, illetve egyre több gyerek jár le örömmel, rendszeresen edzésekre, ami szerintem a legnagyobb elismerés a klubb és az edző számára egyaránt.
A versenyeken jó látni, ahogy a csapat összetart, drukkol, viccelődik, vígasztal, együtt él a megmérettetések alatt.
Jó érzés így ebben a közösségben lenni!

Mint okleveles sport oktató:
Az év második fele más kihívást tartogatott, ez pedig a judo sport oktatói képzés.
Ezen a képzésen az edzői munka eddig számomra ismeretlen (jelentős) részére láthattam rá, ismerhettem meg a szakma alapjait, nem utolsó sorban új bartokat szerezhettem a tankörtársak révén.Kiemelnék két fontos dolgot a képzésből. Az első, a gyakorlati órák, ahol az ötetbörzén (bemelegítési technikák, játékok, oktatási fogások) felül, ízelítőt kaphattunk a nage-no-kata elemekből, és gyakorolhattuk is azt. Valóban más így a judo, sokkal többet tud/ért az ember belőle, ha ezt is gyakorolja. A másik, hogy a Mester egy másik oldala is napvilágra kerül, mégpedig a TANÁR és VIZSGÁZTATÓ TANÁR! 🙂

Ha lehet választani, akkor inkább a Mestert választanám, mivel a vizsgán többet izzadtam, mint egy erősebb edzésen… :)Mint okleveles sport oktató, az év utolsó negyedében, először vittem egyedül a csapatot versenyre tapolcára. Izgultam, de amikor már ott voltunk, minden ment magától, az izgalom eltűnt, csak a feladatra koncentráltam, illetve a srácokokra a szőnyegen. Valóban igaz az a mondásod, hogy ha egy taníványod áll a szőnyegen, Te is ott vagy és ugyanúgy küzdesz. Na nekem aznap volt kb 30 meccsem… rendesen elfáradtam 🙂

Az év vége kicsit kurtán-furcsán végződött, de még volt szerencsém elmenni veled Újpalotára a budo gálára, ahol bemutatót tartottunk, illetve oktattunk technikákat más küzdősportot gyakorlóknak. Furcsa volt, hogy ott, akkor nekem (is) kellett oktatni, és a rögtönzött judokák (kempósok) feltétel nélkül elfogadták a tanácsaimat, és ha néha kicsit keményebben is dobtam le őket, akkor is megköszönték. 🙂

Azt hiszem összefoglaltam minden lényeges dolgot, remélem nem maradt ki semmi.