Kategóriák
Uncategorized

Jöhet a Kinder Kata

2011 – Az országos Dankollégium helyettes elnöke, Ilyés Gyula ismét kitalált valamit, ezúttal gyermekek számára indítana formagyakorlat bajnokságot.

A hatodik danos veresegyházi mester kíváncsi a szakma véleményére, nyitott minden észrevételre, jobbító szándékú kritikára. Ha maga mögött tudhatja a hazai judós társadalom támogatottságát, nekilát a rendezvény megszervezésének.

“A Kinder Kata elsődleges célja, a technikák tökéletes elsajátítása, a kata-gyakorlatok népszerűsítése már gyermekkorban – kezdte Ilyés Gyula. – Továbbá, hogy versenylehetőséget biztosítson a gyermekek számára, azok részére is, akik a küzdelmektől valamilyen oknál fogva távol akarnak maradni.

Az alapokat a meglévő övvizsgarendszer adná, a judokáknak a tatamin rendes járással (ayumiashi) kellene közlekedniük, míg fordulni szabályos fordulólépéssel (tai sabaki) lehetne. Elképzelésem szerint a Kata elején, a szertartás után a tori és az uke is bemutatna egy szabályos judógurulást jobbra, majd balra.

Természetesen egyszerre, majd előre, hátra és oldalra esés következne. Az esésgyakorlatok (ukemi) után jobbos megfogásból bemutatnák az egyensúlyvesztés nyolc irányát. Ruhaigazítást követően visszatérnének a tatami közepére, az újbóli fogásfelvétel után kezdődhetne a dobások bemutatása.

A Kinder Kata I-ben csak jobbra kellene bemutatni a technikákat, elsőként a nagy külső horogdobást (osoto gari) az uke hátrafelé mozgásakor – folytatta az egykori Honvéd-judós. – Ezt követné a bokasöprés keresztlépéssel (deasibarai), majd három testdobás jönne, a nagy csípődobás (ogoshi), a nyakfogásos csípődobás (koshi guruma) és a válldobás (ippon seoinage).

Összességében az általam elképzelt Kinder Kata I-ben lenne négy esés, öt dobás, valamint az egyensúlyvesztések irányai. Természetes és elvárható, hogy a ruházat rendezett legyen, az öv szabályosan legyen megkötve. Ha a Kinder Kata I-ből versenyt rendeznénk, azon maximum III. kyus, zöld öves judokák vehetnének részt.

A Kinder Kata I-re épülne a Kinder Kata II, ahol a Kinder Kata I-ből ismert dobásokat már jobbra és balra is be kellene mutatni, kiegészítve a támasztott gáncsdobással (taiotoshi) és a kaszáló csípődobással (harai goshi) – foglalta össze dióhéjban a második fokozat kívánalmait Ilyés Gyula.

– Terveim szerint több dobás nem szerepelne a bemutatandó anyagban, figyelembe kell venni azt, hogy a mai szabályrendszer szerint az első dan megszerzéséhez kilenc dobás jobbra-balra való ismerete, bemutatása elegendő. A Kinder Kata III elképzeléseim szerint egy földharc (newaza) kata lenne, melynek kidolgozása folyamatban van.

Az ötletet jónak, megvalósíthatónak ítélem, Takács Attilával, a veszprémiek edzőjével konzultáltam ez ügyben, ő is hasonló véleményen van. Alkossunk együtt katákat a gyermekeknek, mert a judo tömegbázisát szélesíteni kell. Kérek mindenkit, akinek a nyilvánosságra hozott Kinder Kata elképzelésemmel kapcsolatban véleménye, kritikája van, az tegye közzé – kérte fel a szakmát véleményezésre Ilyés Gyula.