Kína - Sumo VB - Veresi résztvevővel

Július végén , július 20 - 21 - 22 - én rendezték a Sumo Világbajnokságot . A viadalon , ahol a világ legjobbjai léptek küzdőtérre , a Veresi Küzdősport Egyesület két fővel is érdekelt volt . Kerstner Róbert az open kategóriában volt érdekelt , míg Ilyés - Dubecz Dorottya mint sport - coach tartott a csapattal . Taipei remek házigazda volt , nagyszerű versenyt varázsoltak a Sumo reprezentánsainak .
Azért is nagy dolog számunkra ez a világbajnokság , mert a 2018 - as évben ez már a harmadik (!) világverseny amin a Veresi Küzdősport Egyesület versenyzői részt vettek .
Kempo VB , Kettlebell - Sport EB , és most a Sumo VB . Három különböző sportágban kvalifikáltuk magunkat , ami már önmagában is nagy fegyvertény . Az első két viadal parádésra sikerült , de erről már korábban beszámoltunk .
A Sumo VB sajnos nem sikerült úgy ahogy azt szerettük volna , Kerstner Robi remekül felkészült , nagyszerű állapotban volt , de egy apró hiba véget vetett a menetelésnek . Hosszú évek után először helyezetlenül végzett. Aggodalomra semmi ok , tanulunk belőle , és egészen biztos , hogy még sok szép éremmel örvendezteti meg a sportszerető embereket .
Gratulálunk a kvalifikációhoz , a részvételhez , az elvégzett munkához !
Megyünk , menetelünk tovább !
Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület !

NAGYSZERŰ VERESI JUDOS SZEREPLÉS SVÁJCBAN !

Baar város adott otthont annak a nemzetközi judo versenynek ahol négy VERESI JUDOKA is tatamira lépett .A négyből hárman U 18 , és az U 21 - es korosztályban is versenyeztek .
Szabó Dominika , és Levák Arnold most bontogatják versenyzői szárnyukat , míg Ballon Andi , és Almási Sebestyén Levente már tapasztalt harcosnak számítanak .

De nézzük mi is lett a végeredmény ? Négyen hat érmet gyűjtöttek ! Öt ezüst egy bronz , és egy ötödik helyezés . Ez a VERESI JUDOSOK svájci mérlege .

Ballon Andi két ezüstérmet szerzett ,
Szabó Dominika egy ezüstöt hoz haza ,
Levák Arnold egy ezüst , és egy bronzéremmel lett gazdagabb,
Almási Sebestyén Levente pedig egy ezüstérmet és egy ötödik helyezést gyűjtött .

Edzők : Ilyés Gyula és Kerstner Róbert.
Csapatvezető : Kerstner Róbert

Szívből gratulálunk ! Nagyon szép munka volt !

Ezúton is köszönjük a Leányvár csapatának a lehetőséget , Pfluger Tóni bácsinak , külön a sok minden jót amit kaptunk .

HAJRÁ VERESI JUDOKÁK !


MÁJUS 26 . NÉMETORSZÁG BRANDENBURG

SUMO VB VÁLOGATÓ - NEMZETKÖZI VERSENY

Kerstner Robi végett voltunk érdekeltek a versenyen . Robi karnyújtásnyira van a VB csapattól .
Sajnos ez a verseny nem sikerült . Robi megsérült , és bár így is tovább ment fájós térde ellenére , nem jutott be a legjobb négy közé , nem küzdhetett éremért , az ötödik helyen zárta a viadalt .
Mindent megtett , hősiesen megállta a helyét , de az éremszerzés ma elmaradt .
Bízunk benne , hogy nincs komoly baj , és hamarosan újra csatasorba tud állni .
Javulást kívánunk ! Gyógyulj meg hamar Robi !


ÚJABB VILÁGVERSENY ! ÚJABB VERESI SIKEREK !

Május 11 - 13 - ig Kecskemét adott otthont a világ legnagyobb Kettlebell szervezetének rendezésében lebonyolított Európa Bajnokságnak .
Az IUKL versenyeken elindulni is rang , ott helyezettként , érmesként zárni , dicsőség ! A nemzeti válogatottunkba nyolc magyar egyesület delegált versenyzőt .
A Veresi Küzdősport Egyesület öt fővel kvalifikált , végül egyéb okok miatt két hölgy képviselte a színeinket .

Némethné Kovács Rozália kezdte el tőlünk a menetelést . Dupla 16 kg - os súllyal tíz pecig végezte el a hosszú ciklus nevű gyakorlatot , ami talán az összes közül a legnehezebb , legösszetettebb .
Rozi vasból van , ezt ma is igazolta , remek eredménnyel lett súlycsoportja ezüstérmese .
Aztán jött Karacs Erika . Szintén 16 kg - os súllyal , ő szakításban mérette meg magát . Erika nagyot küzdött , ma ez az előkelő negyedik helyhez volt elég .

A Veresi Küzdősport Egyesület egy hónap leforgása alatt két világversenyen , egy világ , és egy Európa Bajnokságon szerepelt eredményesen . Összes " termésünk " a két viadalon két arany , két ezüst , egy bronzérem , és egy negyedik helyezés . A két sportág a Kempo , illetve a Kettlebell - Sport .

Most a Sumo VB válogatók következnek !

Szurkoljunk a Veresi Küzdősport Egyesületnek !


MÁJUS 6. JUDO FÖLDHARC VERSENY TAPOLCA

ÚJABB VERESI ÉRMEK , SIKEREK !

Nyolc ifjú judoka utazott el a versenyre . Nyolc versenyző kelt útra Anyák Napján , hogy megmérettesse magát , hogy érmet szerezzen .
Minden indulónk remekül megállta a helyét a mezőnyben !

HÁROM ARANY , KÉT EZÜST , ÉS HÁROM BRONZÉREM LETT A VERESI JUDOSOK MÉRLEGE !
A remek egyéni eredményeknek hála , a CSAPATVERSENYBEN HARMADIK HELYEN VÉGEZTÜNK , és egy újabb csapatkupát tehetünk a vitrinünkbe !

Aranyérmet nyertek :
Dér Barnabás , Szabó Dominika , Almási Sebestyén Levente !

Második helyen végzett :
Szabó Mira , és Leskó Gábor !

Bronzérmes lett :
Szász Vince , Szabó Dávid , Leskó Lőrinc !

Szívből gratulálunk ! Szép munka volt !

Felkészítő edzők : Ilyés Gyula , Kerstner Róbert .
Csapatvezető : Kerstner Róbert .


SZENZÁCIÓS VERESI JUDOS SIKER A 15. KEMPO VILÁGBAJNOKSÁGON BUDAPESTEN !

Minden idők legnagyobb Kempo Viágbajnokságának adott otthont Budapest . Öt földrészről érkeztek a versenyzők , rekord létszám , illetve nevezés jellemezte a viadalt .

A verseny első napján , április 26.-án voltunk érintettek Submission versenyszámban , ami nem más mint földharc küzdelem .

A Veresi Küzdősport Egyesület judosai immáron hagyományosan nagyon jól szerepelnek különböző küzdősportok világversenyein . Időről időre hat különböző sportág , harcművészet versenyein vesznek részt .

Gondosan válogatott versenynaptárukban minden versenyezni vágyó gyermek , kamasz , vagy felnőtt megtalálja a neki megfelelő kihívást .

Nagy várakozással vártuk a világbajnokságot . Versenyzőink , felkészültek , motivációs szintjük , mentális állóképességük is rendben volt . Öt veresi judoka mérlegelt .

Ballon Andrea , Almási Sebestyén Levente , Hegyi Dávid , Gaál Bendegúz és a csapatkapitány , Kerstner Róbert .

Ballon Andrea , és Almási Sebestyén Levente most debütált világversenyen . A többiek már sokat próbált harcosok , sok csatát éltek már meg sikerrel .

 

Óriási volt a csúszás , reggel kilenctől a késő esti órákig csak vártunk . Nem volt megfelelő információ , egyre nagyobb türelmetlenség , illetve elégedetlenség lett úrrá a csarnokon , a versenyzőkön .

Első versenyzőnket Gaál Bendegúzt este kilenckor szólították szőnyegre . Sajnos a négy közé jutásért való mérkőzésen román ellenfelétől egy ponttal vereséget szenvedett , így helyezetlenül zárt .

Hegyi Dávid következett , aki a végelszámolásnál bronzérmet vehetett át , majd jött a nap hőse Almási Sebestyén Levente .

Akkorát küzdött , hogy aki látta , sose felejti el . A döntőbe jutásért folyó mérkőzésen orosz ellenfele vezetett . De Levente nem adta fel , űzte , hajtotta riválisát , és hat ( ! ) másodperccel a vége előtt fordított , és lett döntős . A döntő sajnos nem sikerült , de becsülettel megállta a helyét , remek teljesítményének ezüstérem lett a jutalma !

Ekkor már este tíz óra is elmúlt , és a szervezők véget vetettek a küzdelmeknek , nem vállalták az éjszakába nyúló versenyzést , és az azzal járó fokozott balesetveszélyt . Két versenyzőnk még hátra volt így őértük pénteken szurkolhattunk .

Ballon Andi egy roppant tehetséges ifjú hölgy aki kulcsontsérülése után kapaszkodott vissza a VB csapatba . Nem is akárhogyan . Döntőt vívott svéd riválisával . Már az első megfogás is sokat ígért . Aztán egy villanás , az ellenfél a hátán , majd egy villámgyors karfeszítés , és megvolt a cím ! A 15. Kempo Világbajnokság első aranyérmét Ballon Andrea nyerte meg egyesületünknek !

Végül , de nem utolsó sorban , jött a " Király Kategória " a nehézsúly . Csapatkapitányunk Kerstner Róbert volt egyértelműen a súlycsoport esélyese . Robi elbírta a terhet , fantasztikus mentális állapotban került a döntőbe , ahol esélyt se hagyva ukrán ellenfelének magabiztosan , idő előtt nyerte meg a csatát !

A 15. Kempo Világbajnokságon a Veresi Küzdősport Egyesület mérlege : 2 arany , 1 ezüst , és 1 bronzérem !

Ezzel a sikerrel az eddig világ és Európa Bajnokságokon megnyert érmeink száma 57-re emelkedett , amiből 41 aranyérem !

Gratulálunk a versenyzőknek , csodás csapatot alkotnak ! Kivétel nélkül mindenki a szívét adta a győzelemért !

Felkészítő edzők : Ilyés Gyula és Kerstner Róbert


Április 29. Egy újabb verseny. Budapest Kupa. Nemzetközi verseny , melyre négy kontinens 23 országa nevezett több mint 1500 versenyzőt !
Szégner Dániel képviselte a Veresi Küzdősport Egyesületet .
Dani egy nagyon tehetséges tíz éves versenyző , aki belenőtt korosztálya hazai élmezőnyébe , és eddigi pályafutásának legnagyobb versenyén vett részt .
Sajnos az éremszerzés ma elmaradt , de Dani derekasan megállta a helyét . Hajszálon múlt a továbbjutás . Bátran , határozottan küzdött cseh ellenfelével .
Értékes tapasztalatokat szerzett amit a jövőben hasznosítani tud majd .
Gratulálunk Dani !
Csapatvezető , edző : Kerstner Róbert


100%-OS MÉRLEG A REGIONÁLIS JUDO VERSENYEN KEREPESEN!

Április 22 . vasárnap Regionális judo verseny Kerepes .

A megmérettetésen nyolc ifjú judokánk képviselte egyesületünket a Veresi Küzdősport Egyesületet .

Nyolcan , nyolc érmet szereztek ! Nyolc aranyat! A nagyszerű egyéni teljesítményeknek köszönhetően a csapatversenyben az előkelő második helyet szereztük meg !

A győztesek : Szégner Bertalan , Szégner Dániel , Budovinszky Döme , Udvarhelyi Gergő , Halász Milán , Tellinger Maxim , és végül , de nem utolsó sorban a lányok , Szabó Mira , Szabó Dominika !

Szívből gratulálunk !

Felkészítő edzők : Ilyés Gyula , és Kerstner Róbert


Kempo válogató verseny Felcsút!

A Veresi Küzdősport Egyesületet négy versenyző képviselte a viadalon . A világbajnokság előtti utolsó kempo viadalán vettek részt versenyzőink .
Három ezüst , és egy bronzérem volt vellrsenyzőink mérlege !

Ezüstérmes lett : Ballon Andrea , Almási Sebestyén Levente , és a csapatvezető Gaál Bendegúz .
Bronzérmes lett : Hegyi Dávid .

Gratulálunk !


VERESI ÉREMESŐ SALGÓTARJÁNBAN!

ÁPRILIS 15 . SALGÓTARJÁN PÁRDUC KUPA

A Veresi Küzdősport Egyesületet kilenc ifjú tehetséges judoka képviselte a mai napon . Ők kilencen szálltak harcba az érmekért , a helyezésekért .
Versenyzőink nagyszerű mérkőzéseket vívtak , remekül megállták a helyüket a mezőnyben . Kilencen kilenc érmet szerezve a csapatverseny negyedik helyén végzett szeretett egyesületünk .
ARANYÉRMES LETT :

Szabó Dominika , és Tellinger Maxim .

EZÜSTÉRMET SZERZETT :

Szabó Mira , Homoki Márton , Budovinszky Döme , Szász Vince , és Szégner Dániel .

BRONZÉRMET VEHETETT ÁT :

Udvarhelyi Gergő , és Dér Barnabás

Mindenki megtette a magáét ! Nagyon szép munka volt ! Gratulálunk !
Felkészítő edzők : Ilyés Gyula és Kerstner Róbert
Csapatvezető : Kerstner Róbert


MÁRCIUS 24. - EGY NAP, KÉT VERSENY! ÚJABB VERESI SIKEREK!

 Kerstner Robi Kecskeméten a Felnőtt I . Osztályű OB - n volt érdekelt ! Sokan voltak a nehézsúlyú mezőnyben . Robi nagyszerűen , összeszedetten küzdött , egyedül csak a háromszoros olimpikon Bor Barna tudta megállítani őt . Öt mérkőzést vívott az éremért , végül harmadikként zárt , bronzéremmel térhetett haza .

Valóban nagyon jó volt látni ahogy ment előre , ahogy akarta a sikert !

Egy hét alatt három OB érmet nyert két különböző sportágban ! ( Sumo , Judo )

Nagyszerű versenyző!
Szívből gratulálunk !

Egyesületünk a Veresi Küzdősport Egyesület négy versenyzője pedig Felcsútra utazott a Felcsút Kupa Nemzetközi Kempo Versenyre , ami az utolsó Kempo-s erőpróba a VB előtt .

Három ezüstérmet , és egy bronzot nyertek versenyzőink !

Ezüstérmes lett :

Ballon Andrea , Almási Sebestyén Levente , és Gaál Bendegúz ,

Bronzérmet vehetett át :

Hegyi Dávid .

 

Gratulálunk a versenyzőknek ! Szép munka volt! 

Felkészítő edzők : Ilyés Gyula és Kerstner Róbert


Március 18. Budaörs Kupa

Ma sem pihent a Veresi Küzdősport Egyesület . Ma Budaörsön voltunk érdekeltek . Egyesületünket Szabó Dominika és Szégner Dániel képviselte.

Mindketten derekasan megállták a helyüket , szépen küzdöttek , és végül mindketten az előkelő ötödik helyen végeztek az erős mezőnyben.

Szép munka volt Gyerekek ! Szívből gratulálunk !


EGY ÚJABB MOZGALMAS NAP !

Kerstner Robi vezetésével két ifjú judokánk Veszprémbe utazott , hogy részt vegyen az Ifjúsági Országos Bajnokságon . 
Ballon Andrea , és Zoltán Dávid képviselték a veresi szineket , jelezvén , hogy eljutottak oda , hogy az ifik legnagyobb seregszemléjén harcba szálljanak az érmekért , helyezésekért . A versenyre 320 ( ! ) fő nevezett . Sajnos ma mindez nem sikerült , de becsületesen dolgoztak , és munkájukat látva , biztosan kijelenthetjük , hogy még sok sikert fognak elérni .

Egyesületünk Cross - Training szakosztálya ugyanakkor , szintén március 17 . - én szombaton Kettlebell - Sport csapatversenyre utazott Százhalombattára . Három " Amazon " képviselte egyesületünket . Karacs Erika , Némethné Kovács Rozália , és Tibenszki Tünde . Sok sikert , nagy csatát megjárt versenyző , akik ma a második helyig jutottak , éppen csak lemaradva a Kecskemét első csapatától . 
Nagyszerű erőpróba volt a közelgő Európa Bajnokság előtt.
 
Szívből gratulálunk a versenyzőknek ! Szép munka volt !
 
Felkészítő edzők : Ilyés Gyula , és Kerstner Róbert

CSOLNOKON A SUMO ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON MEGSZÜLETETT EGYESÜLETÜNK 73. (!) ORSZÁGOS BAJNOKI CÍME!

MÁRCIUS 15 . NEMZETI ÜNNEPÜNK , ÉS SUMO OB CSOLNOKON !

Egyesületünket a Veresi Küzdősport Egyesületet két versenyző képviselte a viadalon . Zakosz Gyuri , aki most bontogatja szárnyait , és a már rutinos EB érmes Kerstner Robi.

Gyuri előbb az U 21 -es korcsoportban végzett bronzérmesként , majd saját korosztályában az U 18 - as mezőnyben a második helyet szerezte meg ! Sokat ígér a hozzáállása, egészen biztosak vagyunk abban , hogy még sok szép sikert fog elérni ! Ez a mai nap is bizonyíték volt erre.

Aztán jött a felnőtt korosztály , Kerstner Robival , a Király Kategória , azaz a nehézsúly küzdelmeivel . Robin látszott , hogy nagyon összeszedett , nagyon akarja a sikert . Nos esélyt sem hagyott ellenfeleinek , magabiztos győzelmeket aratott , és lett kategóriája bajnoka!

Ezzel a címével egyesületünk 73 . bajnoki címét nyerte meg!

Ezután az abszolút kategória küzdelmeiben , az Open -ban volt érdekelt . Egy apró hibát leszámítva parádésan dolgozott itt is , és az előkelő harmadik helyet szerezte meg , bronzéremmel zárta a viadalt.

Összességében egy arany , egy ezüst , és két bronzérem volt egyesületünk " termése . "

A fiúk nagyszerűen dolgoztak , szívüket adták a mérkőzéseken ! Minden dícséretet megérdemelnek !

Így ünnepeltük mi . 

De a VERESI EXPRESS nem áll meg , szombaton Veszprémben vagyunk érdekeltek az Ifjúsági Magyar Bajnokságon , míg vasárnap a Budaörs Kupán versenyeznek judokáink !

Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület ! Hajrá VERESI JUDOKÁK !

 


2018. Március 4. - Törökbálint judoverseny gyermekeknek

A Veresi Küzdősport Egyesület évről évre részt vesz ezen a versenyen , ami egy remek lehetőség tapasztalatszerzésre , versenykörülmények között számot adni , hogy ki hol tart a felkészülésben . Kiváló lehetőség arra is , hogy a versenyzéssel most barátkozók összemérjék erejüket , ügyességüket " idegen " sportolókkal is .

Kerstner Róbert vezette a hét ifjú judokát . Robi nagyszerű edző , nagyon szeretik őt a gyerekek , hallgatnak , felnéznek rá .

Heten , hét éremmel gyarapították egyesületünk amúgy is tetemes gyűjteményét .

A legfényesebb érmet Szabó Dominika nyerte , súlycsoportjában aranyérmet vehetett át !

Ezüstérmes lett Szász Vince , és Szégner Dániel .

Bronzéremnek örülhetett : Vorel Csaba , Tóbiás Ábel , Ács Emese , és Szabó Mira .

Gyermekeink nagyon szépen dolgoztak ! Biztosan kijelenthetjük , hogy még nagyon sok örömet fognak szerezni a sportszerető veresi embereknek . Büszkék vagyunk rájuk !

 

Szép munka volt !

Felkészítő edzők : Ilyés Gyula , és Kerstner Róbert .


NEMESVÁMOS - VESZPRÉM MEGYEI DIÁKOLIMPIA - VERESI ÉREMESŐ

FEBRUÁR 17 . VESZPRÉM MEGYEI DIÁKOLIMPIA NEMESVÁMOS

13 VERESI JUDOKA kelt útra , hogy részt vegyen a viadalon . A nemesvámosi kollégák minden évben nagyszerű versenyt rendeznek , kiváló körülmények várják az ifjú harcosokat .
Impozáns sportcsarnok , remek küzdelmek , szép díjak .
Hagyományosan jól szoktunk szerepelni a versenyen , szerencsére ez ma sem volt másképp . Több a versenyzéssel most ismerkedő gyermekünket is elvittük , hogy szokják a légkört , a versenyek hangulatát , a küzdelmeket , és nem titkolt szándékunk az sem , hogy szeressenek bele a dobogóba . Mert ott állni bizony felemelő érzés .

Csodás eredményeknek örülhettünk . Hat arany , három ezüst , és négy bronzéremmel térhettünk haza !

Aranyérmes lett :

Almási Sebestyén Levente , Zoltán Dávid , Nygaard Emese , Vorel Csabi , Ács Emese , Ballon Andrea .

Második helyen végzett :

Levák Arnold , Tellinger Maxim , Szégner Dániel .

Bronzérmet vehetett át :

Dér Barnabás , Szabó Dávid , Halász Milán , Szabó Dominika .

Minden versenyzőnk szívvel , lélekkel küzdött , mindent megtett , hogy előkelő helyen fejezze be a versenyt . Szívüket adták a mérkőzéseken !
Gratulálunk !!! Nagyon szép munka volt !
Köszönet Kerstner Róbert csapatvezetőnek aki nagyszerű munkát végzett , szépen összefogta , irányította a csapatot .

Felkészítő edzők : Ilyés Gyula , és Kerstner Róbert .


ORSZÁGOS SUMO VERSENY DUNAHARASZTI FEBRUÁR 11

A Veresi Küzdősport Egyesület két fővel képviseltette magát a viadalon .
A már rutinos , EB bronzérmes Kerstner Róbert , és a fiatal , első versenyére készülő Zakosz Gyuri indult harcba az érmekért .

Sajnos Robinak nem sikerült a verseny , betegség miatt kénytelen volt visszalépni a küzdelmektől .
Az ifjú Zakosz Gyuri viszont az U 18 - as korosztály nehézsúlyú mezőnyében diadalmaskodott , aranyérmes lett .

Gratulálunk Gyuri ! Javulást Robi !

Felkészítő edzők : Ilyés Gyula , és Kerstner Róbert


KETTLEBELL - SPORT EB VÁLOGATÓ ÉS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG KISKUNHALAS

Február 10 . a világ egyik legnagyobb , hanem a legnagyobb szervezete az IUKL a Kettlebell - Sportban . Itt minden érem , helyezés különös jelentőséggel bír .
Az IUKL Országos Bajnokságon ami egyben válogató a tavaszi Európa Bajnokságra , öt versenyző képviselte a Veresi Küzdősport Egyesületet , annak Cross - Training szakosztályát Öt hölgy , öt családanya indult harcba az érmekért , a helyezésekért , az Európa Bajnokságon való részvételért .

Fantasztikus eredmények születtek ! Három arany , egy ezüst , és egy bronzéremmel zártuk a viadalt ! Négyen szereztek jogot az EB - n való indulásra ! A lányok kitettek magukért ! Ismét , újra bizonyítottak . Immáron sokadszor . Remek teljesítmények születtek , az elért számok azt mutatják , hogy szép , és eredményes tavasznak nézünk elébe .

ARANYÉRMET NYERT , ORSZÁGOS BAJNOKI CÍMET SZERZETT :

KUHÁR ADRIENN
NÉMETHNÉ KOVÁCS ROZÁLIA
KARACS ERIKA

MÁSODIK HELYEN VÉGZETT :

TIBENSZKI TÜNDE

BRONZÉREMNEK ÖRÜLHETETT :

MAROSNÉ CZEHLÁR GYÖRGYI

Felkészítő edző :

Ilyés Gyula

Szívből gratulálunk ! Nagyon szép munka volt !


JANUÁR 27. HEPE - HUPA KUPA GÖDÖLLŐ

Gyermekverseny a judoval most ismerkedő ifjú judokák részére .
A Veresi Küzdősport Egyesület immáron hatodik alkalommal rendezte meg a versenyt .
Kerstner Robi főszervező és lelkes segítő csapata nagyszerű munkát végzett . Remek feltételek , pörgős verseny , szép díjak . Ezek voltak versenyünk talán legfontosabb jellemzői . A résztvevő edzők , szülők , és természetesen az ifjú harcosok , nagyon jól érezték magukat .
Szép küzdelmeknek lehettünk szemtanúi , melyet áthatott a sportszerűség , és a judo tisztelete .
Egyesületünket mind a három szakosztálya képviselte magát . Voltak a gödöllői , a bagi szakosztályunkból és természetesen központi edzőtermünkből a veresi dojóból .

27 ifjú versenyzőnk mérette meg magát ! Szereztünk összesen tíz aranyérmet , tíz ezüstöt , és hét bronzéremnek is örülhettünk ! Szívből gratulálunk ! Nagyszerű munka volt !

Külön köszönet a gödöllői Szent Imre Katolikus Ált . Iskolának , a helyszínért , a sok segítségért !
Köszönet a Szülőknek a támogatásért !
Köszönet a "segítő " Csapatnak , akik nagymértékben hozzájárultak ahhoz , hogy ilyen sikeres versenyt tudtunk rendezni !
Végül , de nem utolsó sorban köszönet , és nagy gratuláció Kerstner Robi főszervezőnek , aki nagyszerű munkát végzett !
Remekül összefogta a Csapatot , és nagyszerűen vezényelte le a viadalt !


Edzőtovábbképzés, és I. Osztályú Országos Rangsorverseny - Győr

Január 21 - 22 . Edzőtovábbképzés , és I. Osztályú Országos Rangsorverseny Győr - Olimpiai Sportpark.

Az MJSZ szervezésében lebonyolított edzőtovábbképzésen Ilyés Gyula , és Kerstner Róbert képviselte a Veresi Küzdősport Egyesületet . Hasznos nap volt , sok új információval .
Vasárnap , január 21. - én pedig már az év első országos versenye következett .
Kerstner Robi magabiztosan kezdett , de mindjárt az elején megsérült a térde , ami rányomta a bélyegét a későbbi teljesítményére . A döntőbe jutás így is csak egy hajszálon múlt .
Sajnos a bronzmérkőzés így odalett , Robi az ötödik helyen fejezte be a versenyt .
Gratulálunk ! Mielőbbi felépülést kívánunk !


Sumo válogató - nemzetközi verseny

Január 14 . Számunkra az év első versenye Érden . 
Sumo válogató - nemzetközi verseny .

Roppant erős mezőny gyűlt össze az év első versenyén . Közel 400 ( ! ) nevezés érkezett . Több tagállam is eljött , jellemzően az ukrán csapat , egy emeletes busszal érkezett . De volt csapat Norvégiából , Olaszországból is ...
A Veresi Küzdősport Egyesületet Kerstner Róbert , a tavalyi EB bronzérmese képviselte a viadalon . 
Sajnos ez a verseny nem úgy alakult ahogyan azt terveztük , Robi helyezetlenül zárt a népes és valóban erős mezőnyben .
Dolgozunk tovább , versenyről versenyre javulni fogunk !
Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület !


CSEPPKŐ KUPA ÉS DAN VIZSGA ! ÚJABB VERESI SIKEREK !

ESEMÉNYDÚS HÉTVÉGE KARÁCSONY ELŐTT !

December 17 . Egyesületünk a Veresi Küzdősport Egyesület kihasználta a karácsony előtti hétvégét .
Kerstner Robi Budapestre a Cseppkő Kupára vitt el három ifjú judokát .
Gyermekeink mint ahogy már megszokhattuk , oroszlánként küzdöttek , és nyertek egy arany , egy ezüst , és egy bronzérmet .
Aranyéremnek örülhetett : Nygaard Emese ,
Második helyen végzett : Szégner Berci , aki harcosságáért különdíjat vehetett át ,
Bronzérmes lett : Tellinger Maxim .

A vasárnap másik judos helyszíne a Magyar Judo Szövetség Országos Dan Kollégiuma által lebonyolított téli Dan vizsga ( mestervizsga )
Több mint száz mesterjelölt jelent meg a BHSE judo termében . Ilyen hatalmas létszámra talán nem is volt még példa .
Egyesületünket Gaál Bendegúz , és Marx Károly képviselte , egyesületi vezetőnkkel Ilyés Gyulával türelmesen várták a sorukat , ami ebben az esetben több óra várakozási idő volt .

Mindkét ifjú judoka remekül felkészült . Sokat gyakoroltak , tudták , értették a vizsgaanyagot . Előbb Bendegúz , majd Karesz is sikeres vizsgát tett az I . Dan mesterfokozatból .
Mától mindketten büszkén hordhatják a fekete övet !

Szívből gratulálunk a versenyeredményekhez , illetve a Dan vizsgákhoz !
ROBOG A VERESI JUDO EXPRESS !

HAJRÁ VERESI JUDOKÁK !


KÉT NAP KÉT VERSENY . VERESI SIKEREK !

December 9 . - én a Ledényi Judo Iskola által szervezett " Ovisok Csatáján " vettünk részt .

Kilenc ifjú , első versenyén résztvevő veresi judoka várta a rajtot . Bátrak voltak , hogy eljöttek , hogy megméressék magukat , hogy átessenek a tűzkeresztségen , hogy megmutassák versenykörülmények között is mennyire ügyesek .
Versenyzőink remekül megállták helyüket a mezőnyben . Bátran , harcosan , de mégis nagyon sportszerűen versenyeztek .
Az eredmény sem maradt el . Öt arany , három ezüst és egy bronzéremmel zártuk a napot .

És akik az érmeket szállították :
Aranyérmeseink : Császár Dóri , Vígh Zorán , Szégner Berci , Vorel Csabi , Szász Vince .
Második helyen végzett : Bosznai Ákos , Papp Ferkó , és Sziklai Tomika .
Bronzérmes lett : Budai Bodó Kristóf .

Ledényi Leventének és csapatának ezúton is köszönjük , hogy részt vehettünk ezen az igazán nagyszerű versenyen ! Szuper volt !
A versenyzőknek pedig szívből gratulálunk ! Nagyszerű volt GYEREKEK !!!

A december tizedike már Sopronban talált minket , az első ízben megrendezett Felnőtt Férfi Open Országos Bajnokságon Kerstner Róbert volt a Veresi Küzdősport Egyesület indulója a rangos versenyen .A soproni kollégák remek viadalt hoztak tető alá . A körülmények , a rendezés , a díjak ... Nagyszerű volt .

Robi nagyot küzdött . Mint mindíg . Tényleg a szívét adta . Hat mérkőzést vívott meg , végül a dobogó harmadik fokára állhatott , bronzéremmel zárta a csatát .

Gratulálunk a remek szerepléshez ! Jó munka volt !

Eredményes hétvégén vagyunk túl !

Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület ! Hajrá Veresi Judokák !


December 3 . Felnőtt III. Osztályú Országos Bajnokság Bp. UTE

A Veresi Küzdősport Egyesületet négy judoka képviselte a viadalon . Ketten még ifjusági korúak , de roppant tehetségesek , így természetes volt , hogy vállalják a megmérettetést . Ketten pedig egyesületünk tapasztalt versenyzői közé tartoznak .
Hatalmas mezőny gyűlt össze az UTE judo termében . Versenyzőink remekül megállták a helyüket . 
Az ifi korú Zoltán Dávid káprázatos judoval a dobogó harmadik fokáig menetelt .
Szerdahelyi Soma csak egy hajszállal maradt le az éremről , az ötödik helyen végzett .
Gaál Bendegúz ma hetedik lett , míg a másik ifi korú judokánknak Almási Sebestyén Leventének ma nem sikerült a pontszerzés .

Minden versenyzőnk megtette a magáét . Bátran küzdöttek , szépen judoztak . A szívüket adták a mérkőzéseken .

Szívből gratulálunk ! Szép munka volt !


KECSKEMÉT OPEN NEMZETKÖZI KETTLEBELL - SPORT VERSENY

A Veresi Küzdősport Egyesület színeit ma négy hölgy képviselte a viadalon , az EB erősségű mezőnyben .
Összesen két aranyérem , egy bronzérem és egy ötödik helyezés lett a CSAPAT mérlege !
Első helynek örülhetett : Kuhár Adri , és Némethné Kovács Rozália !
Bronzérmet szerzett : Czehlar Györgyi !
Ötödik helyen végzett : Tibenszki Tünde !

Fantasztikus egyéni eredmények születtek ! Gratulálunk a lányoknak , fantasztikusak voltak !

Csapatvezető : Kerstner Róbert
Felkészítő edző : Ilyés Gyula

HAJRÁ VERESI KÜZDŐSPORT EGYESÜLET !


November 12 . BUDAPEST - UTE FELNŐTT ii . OSZTÁLYÚ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

Szeretett egyesületünket a Veresi Küzdősport egyesületet ma három versenyző képviselte a viadalon .
Fiatal csapatunk két bronzérmet , és egy értékes negyedik helyezést szerzett .
 
Szerdahelyi Soma , és Gaál Bendegúz is harmadik helyen zárt , míg Kertész Boróka a negyedik helyen végzett.
Versenyzőink nagyon szépen dolgoztak , szívüket adták az újabb veresi sikerekért !
 
Szívből gratulálunk !

SUMO VERSENY ÉRD

A Versei Küzdősport Egyesület is érdekelt volt az ország legjobbjait felvonultató Sumo versenyen . Nehézsúlyban , és open kategóriában kerstner Róbert képviselte a veresi színeket .
Nagy mezőny gyúlt össze a viadalon . Robi a nehézsúlyban egészen a döntőig menetelt , ahol egy válogatottbeli csapattársával találkozott . Mérlege abszolút pozitív az egykori bajnokkal szemben , eddig minden összecsapásuk veresi sikerrel zárult . Ez sajnos ma nem sikerült , meg kellett elégedni a második hellyel . Ami nagyon szép eredmény , különösen úgy , hogy ebben a súlycsoportban igazi nagyágyúk mérik össze erőiket .
Aztán jött az Open Kategória . Robi itt esélyt sem hagyott ellenfeleinek , magabiztosan nyerte az abszolút kategória küzdelmeit .
Két éremmel zárta a viadalt ! Arany és ezüstérmével tovább erősítette helyét a nemzeti válogatottban !
Gratulálunk ! Szép munka volt!

Október 29 . Felnőtt I . Osztályú Magyar Kupa Budapest

A Veresi Küzdősport Egyesületet ma Kerstner Róbert képviselte a viadalon .
Robi három magabiztos győzelem mellett egy vereséget is könyvelhetett , így a dobogó második fokára állhatott , ezüstérmet nyert .
Néhány hét leforgása alatt három arany és egy ezüstérem , azt hiszem nagyszerű mérleg .
Szívből gratulálunk !
Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület !


I. BAKONY BAJNOKA NEWAZA VERSENY

Október 21 szombat .
Judo Newaza (földharc ) verseny Pápán.

A Veresi Küzdősport Egyesület nagy reményekkel , hét versenyzővel képviselte magát a viadalon.
Nagyon jó mérkőzéseket vívtunk , minden versenyzőnk bátran küzdött , szép eredményeket ért el.
Öt aranyérmet , két bronzérmet , egy negyedik , és egy ötödik helyezést gyűjtöttünk .
Kertész Boróka kezdte a menetelést . Magabiztosan , nagyon keményen küzdött , teljesen megérdemelten szerezte meg súlycsoportja győzelmét .
Gaál Bendegúz és Zoltán Dávid következett a 66 kg - os súlycsoportban . ( Dávid 52 kg - mal mért és nyert aranyérmet 60 kg -ban )
Bendegúz ellentmondást nem tűrően győzött , Dávid egy szép bronzzal lett gazdagabb.
Almási Sebestyén Levente következett . Hatalmasat küzdve lett bronzérmes súlycsoportjában . A szívét adta az éremért .
Aztán jött Kerstner Robi a nehézsúlyban . Robi nem hagyott esélyt az ellenfeleknek , megnyerte a + 100 kg - ot .
100 kg -ban Vass Kristóf , és Marx Karcsi versenyzett . Nekik ma nem sikerült a dobogóra állni , Kristóf negyedik , Karcsi az ötödik helyen végzett.
Aztán a nap fénypontja , az open kategória következett .
Kerstner Robi nevezett , és esélyesként várta a küzdelmeket .
Nagyszerű mérkőzéseket vívott , mindenki számára nyilvánvalóvá tette , hogy ez ma az ő napja . Magabiztos , nagyon sportszerű versenyzéssel lett a Bakony Bajnoka .

Szívből gratulálunk minden versenyzőnknek az elért eredményekért , a sportszerű versenyzésért .

Felkészítő edzők : Ilyés Gyula , és Kerstner Róbert .

HAJRÁ VERESI KÜZDŐSPORT EGYESÜLET !


VERESI SIKEREK OLASZORSZÁGBAN !

Öt judokánk képviselte a Veresi Küzdősport Egyesület szineit Olaszországban .
A csapat remekül megállta a helyét a nemzetközi mezőnyben .
Két első helyezés , és egy hetedik helyet szereztek versenyzőink !
Aranyérmes lett : Kertész Boróka , és Kerstner Róbert !
Hetedik helyen végzett : Zoltán Dávid !
Szabó Zsófia , és Almási Sebestyén Levente bár mindent megtettek a sikerért , ma nem sikerült helyezést elérniük.

Csapatban , a Leányvár csapatát erősítve mind a női , mind a férfi versenyzőink a második helyen végeztek !

Szívből gratulálunk a szép küzdelmekhez , a csatákhoz amit megvívtak versenyzőink ! És végül , de természetesen nem utolsó sorban gratulálunk az elért eredményekhez !

Szép munka volt !

Felkészítő edzők : Ilyés Gyula , Kerstner Róbert .

Csapatvezető : Kerstner Róbert


VERESI SIKEREK A II. BUDAKESZI KEMPO KUPÁN !

Május 20. szombat II. Budakeszi Kempo Kupa

A Veresi Küzdősport Egyesületet öt harcos képviselte a mai napon . Submission versenyszámban indultak , hárman esélyesként , ketten , kempo versenyen most debütálóként várták a rajtot , a verseny kezdetét .
Lányaink , Szabó Zsófi , és Ballon Andi először indultak Kempo versenyen . A judos tudás , a remek fizikai , és mentális állapot azonban mind mind olyan tényezők amire bőven lehet alapozni .
Ballon Andi a döntőben , a mezőny egyik legtapasztaltabb versenyzőjével harcolt az aranyért , sokáig vezetett is , de ellenfele rutinosabb volt nála így megnyerte a mérkőzést . Andika egy szépen csillogó ezüsttel lett gazdagabb.
Szabó Zsófinak aki szintén először vett részt Kempo viadalon , saját súlyában nem volt ellenfele , így két ( ! ) súlycsoporttal feljebb , nálánál 13 ( ! ) kg - al nehezebb ellenfelekkel küzdött meg . A döntőbe könnyedén beverekedte magát , ott azonban nem bírt a nálánál lényegesen erősebb ellenfelével . Ő is egy ezüstéremmel zárta a mai napot .
Hegyi Dávid folytatta a sort , ellentmondást nem tűrően lett súlycsoportja legjobbja .
Gaál Bendegúz következett , aki szintén megnyerte kategóriáját , jelezvén , hogy vele is számolni kell a jövőben a válogatásnál .
Aztán jött a " Király Kategória " a nehézsúly . Kerstner Robi már több sportágban bizonyította , hogy a világ élvonalába tartozik . Ma megerősítette a nézőket , bírókat , jelenlévő edzőket , versenyzőket , hogy a nehézsúly küzdelmeinél vele bizony a jövőben is számolni kell. Szemet gyönyörködtető , tényleg nemzetközi szintű mérkőzésen győzött , és nyerte meg a súlycsoportját . A mindent eldöntő mérkőzésen az egész csarnokban leálltak a küzdelmek , mindenki a gigászok csatáját nézte . Robi nagyon keményen harcolt , egy őszinte , szikrázóan kemény , de mégis sportszerű mérkőzésen egyértelműen diadalmaskodott .
Összességében tehát egyesületünk a Veresi Küzdősport Egyesület három arany , és két ezüstéremmel zárta a II . Budakeszi Kempo Kupát .
Minden versenyzőket csak dícsérni lehet , nagyon szépen küzdöttek , igazán nagyon jól dolgoztak , szép eredményeket értek el .
Szívből gratulálunk !
Felkészítő edző :Ilyés Gyula


VERESI ÉREMESŐ ANYÁK NAPJÁN BUDAPESTEN !

MÁJUS 7 . CSEPPKŐ NEWAZA KUPA BUDAPEST

ÖT ARANY , EGY EZÜST ÉS KÉT BRONZÉREM A VERESI KÜZDŐSPORT EGYESÜLET MÉRLEGE ANYÁK NAPJÁN A CSEPPKŐ KUPÁN !

Judos pályafutásuk elején járó ifjú judokáknak rendeztek ma versenyt Budapesten .A viadal különlegessége az volt , hogy sajátos nevelési igényű gyermekek versenyezhettek ép társaikkal .

Szeretett egyesületünket a Veresi Küzdősport Egyesületet nyolc ifjú versenyző képviselte .
Nem is akár hogyan !
Öt arany , egy ezüst és két bronzérem , valamint egy különdíj a mai napi termésünk !

Aranyérmes lett : Vári Ajna , Nygaard Emese , Szabó Dávid , Csepeli János - bagi csoportunkból , illetve Zsoldos Péter szintén Bagról .
Ezüstéremnek örülhetett : Palya Alex , aki a legharcosabb versenyzőnek járó különdíjat is hazavihette Bagra .
Bronzérmet szerzett : Budovinszky Döme , és Molnár Máté .

Gratulálunk judokáinknak a remek szerepléshez ! További sok sikert kívánunk !

Felkészítő edzők : Ilyés Gyula és Kerstner Róbert


EREDMÉNYES VERESI HÉTVÉGE !

Egy hétvége két sportág , két verseny.
Csapatunk szombaton Pécsett volt érdekelt a Giri - Sport Európa Bajnokságon . Hat aranyérem , és két bronzéremmel lettünk gazdagabbak . Ezzel egyidőben Tapolcán ifjú judokáink vitézkedtek Newaza versenyen . Ott három arany , négy ezüst, és egy bronzérem lett a végeredmény.

Versenyzőink csak ezen a hétvégén tizenhat érmet nyertek , amiből kilenc arany !
Szívből gratulálunk a versenyzőknek az elért eredményekhez , sikerekhez !
És..... Hölgyeim , és Uraim ! Örömmel jelenthetjük , hogy megszületett a Veresi Küzdősport Egyesület 1100 . ( ! ) érme !
Szívből gratulálunkl


VERESI ÉREMESŐ TAPOLCÁN A JUDO FÖLDHARC VERSENYEN !

A Veresi Küzdősport Egyesületet nyolc ifjú judoka képviselte a versenyen .
A végeredmény : három arany , négy ezüst , és egy bronzérem !

A győztesek : Zoltán Dávid , Kerecseny Attila , Nygaard Emese ,
második helyen végeztek : Ballon Andrea , Almási Sebestyén Levente , Molnár Balázs , Szabó Dávid .
Bronzéremnek örülhetett :Poczkodi Leó !

Szívből gratulálunk a versenyzőknek !

Robog a Veresi Judo Express !

Felkészítő edzők : Ilyés Gyula és Kerstner Róbert


GIRI - SPORT EURÓPA BAJNOKSÁG PÉCS ÁPR 29.

A VERESI KÜZDŐSPORT EGYESÜLET FANTASZTIKUS SIKERE AZ EB - N !

ÖT VERSENYZŐ KÉPVISELTE EGYESÜLETÜNKET AZ EB - N .
Öt versenyző hét versenyszámot vállalva mutatta meg tudását , ügyességét , elszántságát , kitartását !
A hét versenyszámból hatot megnyertek versenyzőink ,ezen kívül még egy értékes bronzéremmel is gazdagodtunk . Ráadásként még a hosszú ciklusban versenyző hölgyeink behozták a magyar csapatot bronzéremre ! Mit lehet még ehhez hozzátenni ?... Azt hogy újra teljesítette a Nemzetközi Mester szintet Némethné Kovács Rozália , illetve , hogy Mester szintet ért el Karacs Erika .
A győztesek:
Maros Györgyi , Maros Tibor , Tibenszki Tünde ( 2 ) arany ,Karacs Erika ( 1 arany , 1 bronz ) , Némethné Kovács Rozália !

Szívből gratulálunk a versenyzőknek a fantasztikus teljesítményükhöz !

Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület !

Felkészítő edző: Ilyés Gyula


ÉRMEK ÉS ÉRTÉKES HELYEZÉSEK PÁPÁRÓL AZ V. BAKONY KUPÁRÓL!

ÁPRILIS 23 - V. BAKONY KUPA PÁPA
Nagyon szeretünk Pápán versenyezni , egyrészről mert egy remek verseny , másrészről pedig mindig érmekkel , értékes helyezésekkel gazdagítjuk gyűjteményünket .
A Bakony Kupák történetében még sosem gyűlt össze ekkora mezőny , mint a mai napon .
33 egyesületből 318 ( ! ) versenyző nevezett a versenyre .
A Veresi Küzdősport Egyesületet hat judoka képviselte a viadalon.
Hatan nyertek három érmet , és szereztek három értékes helyezést .
Végeredmény : 1 arany , 1 ezüst , 1 bronzérem , 1 negyedik , és 2 ötödik helyezés .

  • Szabó Zsófi aranyéremnek örülhetett
  • Molnár Balázs ezüstérmes lett
  • Ballon Andrea bronzérmet vehetett át
  • Zoltán Dávid a negyedik helyen végzett
  • Hegyi Dávid és Almási Sebestyén Levente ötödikként zárt

Szívből gratulálunk! Robog a veresi judo express !


KERSTNER ROBI BRONZÉRMES A SUMO EB-N!

Április 21-23 Sumo Európa Bajnokság Grúzia Tbiliszi

Az utóbbi évtized legnépesebb és legerősebb mezőnye gyűlt össze Grúziában , hogy megmérkőzzenek egymással az Európa Bajnoki címekért .
Az open kategóriában hazánkat , illetve egyesületünket a Veresi Küzdősport Egyesületet Kerstner Róbert képviselte .
Robitól már az is óriási bravúr volt , hogy judosként , alig több mint fél év alatt beverekedte magát az amúgy nagyon erős válogatott keretbe.
Minden versenyén érmes volt , sőt egy igen komoly nemzetközi erőpróbán is a legjobb magyarként végzett.
Robi felkészülése optimális mederben zajlott , sikerült remekül összehangolni a munkát .
Bizakodva vártuk a viadalt , ahol aztán megmutatta , hogy méltán lett válogatott , az abszolút kategóriában a dobogó harmadik fokára állhatott ! Ez kérem bravúr a javából !
Ez már az ötödik olyan sportág ahonnan világversenyről éremmel tér haza , miközben a hazai nehézsúlyú judo mezőny egyik meghatározó alakja .

Szívből gratulálunk! További sok sikert kívánunk!
Szép volt Robi!

Felkészítő edző : Ilyés Gyula és Rovnyai János


VERESI SIKEREK AZ I. OSZTÁLYÚ FELNŐTT JUDO ORSZÁGOS RANGSORVERSENYEN!

ÁPRILIS 1 . SZOMBAT

FELNŐTT I. OSZTÁLYÚ ORSZÁGOS JUDO RANGSORVERSENY BUDAPESTEN .

Az UTE judo csarnoka adott otthont a viadalnak . Itt randevúztak a felnőtt első osztályú judosok , hogy megmérkőzzenek az érmekért , helyezésekért .
A Veresi Küzdősport Egyesületet négyen képviselték !
Nézzük hogyan...

KERSTNER RÓBERT A KIRÁLY KATEGÓRIÁBAN NEHÉZSÚLYBAN NEM TALÁLT LEGYŐZŐRE , A DOBOGÓ LEGFELSŐ FOKÁRA ÁLLHATOTT !
SZERDAHELYI SOMA A DÖNTŐIG JUTOTT , ÓRIÁSI CSATÁKAT VÍVOTT A 73 KG - OS SÚLYCSOPORTBAN , VÉGÜL EZÜSTÉRMES LETT .
EGY SÚLYCSOPORTTAL LEJJEBB A 66 KG - OS SÚLYCSOPORTBAN GAÁL BENDEGÚZ LETT MÁSODIK .
VÉGÜL , DE NEM UTOLSÓ SORBAN SZINTÉN A 73 KG - OS KATEGÓRIÁBAN A MÉG IFJÚSÁGI KORÚ HEGYI DÁVID LETT HETEDIK .

Szívből gratulálunk a versenyzőknek !


MISKOLC, SZÁZHALOMBATTA

Helyezések Miskolcról , Százhalombattáról!
Ifjúsági Magyar Kupa Miskolc - Németh Szabolcs hetedik, Hungarian Masters Open - Sziklai Péter negyedik.

Gratulálunk!


ÁTÜTŐ SIKER SALGÓTARJÁNBAN A GIRI - SPORT ( KETTLEBELL ) EB VÁLOGATÓN !

A Veresi Küzdősport Egyesület Cross - Training szakosztálya március 19. -én Salgótarjánban volt érdekelt , ahol országos Giri - Sport versenyt rendeztek , ami EB válogató is volt egyben . Öt fő képviselte szeretett egyesületünket a megmérettetésen , ahol ismét parádés veresi eredmények születtek .
Végeredményben öt versenyző hat versenyszámot vállalva hat aranyéremmel térhet haza a viadalról , azaz minden indulónk megnyerte kategóriája küzdelmeit !
A győztesek :
Tibenszki Tünde aki kétszer is győzni tudott , Karacs Erika aki újra megcsinálta a " Nemzetközi Mester " szintet , Maros Györgyi aki új egyéni rekordot jegyezhetett , Szélné Horváth Klaudia aki " Nemzetközi Mesterjelölt " szinttel lett első , végül , de nem utolsó sorban Szél Pál , aki ismét remekelt , és lett kategóriájának győztese !
Szívből gratulálunk az elért eredményekhez , az elvégzett munkához ! Több mint biztató a közelgő Európa Bajnokság előtt!
Felkészítő edző : Ilyés Gyula


MÁRCIUS 18. - KÖZGÁZ KUPA BUDAPEST

Hatalmas mezőny gyűlt össze Budapesten a Közgáz Kupán !
A Veresi Küzdősport Egyesületet öt ifjú judoka , öt bátor harcos képviselte a viadalon .
Nagyszerű küzdelmekben értékes érmek , helyezések születtek .
Ezüstéremmel térhetett haza : Nygaard Emese , és Szégner Dániel .Harmadik helyen végzett Molnár Máté .Negyedik helynek örülhetett Vári Ágoston . Oláh Zsoltinak sajnos a mai nap nem sikerült , ő helyezetlenül zárt .
Minden versenyzőnknek szívből gratulálunk !
Felkészítő edzők : Ilyés Gyula és Kerstner Róbert

Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület ! Hajrá veresi judokák !


MÁRCIUS 15 . SUMO OB DOROGON - KERSTNER ROBI AZ EB CSAPATBAN

MÁRCIUS 15 . NEMZETI ÜNNEPÜNK , ÉS SUMO ORSZÁGOS BAJNOKSÁG DOROGON KERSTNER ROBIVAL .

Robi nehézsúlyban és abszolút kategóriában is nevezett a viadalon . Nagy reményekkel vártuk a bajnokságot , mert az első versenyén ami egy igen komoly nemzetközi verseny volt , legjobb magyarként a hetedik helyig jutott , a legutóbbi országos versenyen pedig egy arany , és egy ezüstérmet gyűjtött , amivel bekerült az Európa Bajnokságra utazó válogatott keretbe . 
Nos a mai napon megerősítette helyét a válogatottban . Nyerni ugyan nem sikerült , de két bronzérmet szerzett , egyet saját kategóriában a nehézsúlyban , a másikat pedig az abszolút kategóriában . Készülhetünk az EB - re ! Egy újabb világverseny , egy számunkra új sportágban ! Egy újabb világverseny veresi résztvevővel !
Gratulálunk Robi !
Felkészítő edző : Ilyés Gyula


BUDAÖRS KUPA NEMZETKÖZI JUDO VERSENY

A Veresi Küzdősport Egyesületet négy fő képviselte az 500 ( ! ) főt meghaladó mezőnyben.
Eredmények :
Kerecseny Attila ezüstérem
Molnár Balázs bronzérem
Fülöp László hetedik helyezés
Udvarhelyi Gergő ma helyezetlenül zárt.

Gratulálunk a versenyzőknek az elért eredményekhez !


IUKL KETTLEBELL - SPORT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG KISKUNHALAS!

SZENZÁCIÓS VERESI SIKEREK !

Március 4. - én rendezték meg a legnagyobb szervezet országos bajnokságát Kiskunhalason.
A Veresi Küzdősport Egyesület négy fővel vett részt a viadalon.
Marosits István kezdte a sort , dupla 16 kg - os hosszú ciklusban . esélyt nem hagyva lett kategóriája bajnoka . A második helyezettet 14 ( ! ) ismétléssel múlta felül.
Szél Pál folytatta Biathlon versenyszámban . Fantasztikus egyéni rekorddal lett ezüstérmes! Szakításban 175 (!) ismétlést teljesített. Mindezt 60 évesen!
Szélné Horváth Klaudia folytatta a menetelést . Ritkán látható valóban gigászi küzdelemben lett aranyérmes !
Végül , de nem utolsó sorba Karacs Erika következett aki immáron harmadszor teljesítette a Nemzetközi Mester szintet , és lett kategóriája bajnoka .
Szuper eredmények , szuper versenyzőktől , akik mint mindíg , ma is a szívüket adták a győzelemért !
Szívből gratulálunk!
Felkészítő edző : Ilyés Gyula

2017. március 4.


ORSZÁGOS SUMO VERSENY DUNAHARASZTI

 

A Veresi Küzdősport Egyesület egy fővel volt jelen a viadalon, ő viszont két számban is érdekelt volt. Kerstner Robi a nehézsúly mellett az open azaz az abszolút kategória küzdelmeit is vállalta.
Vállalta? Nehézsúlyban egy apró hibát vétett, így lett második, míg az abszolút kategóriában magabiztosan győzte le ellenfeleit, és állhatott a dobogó tetejére.
Robi formájára jellemző, hogy a bajnoki címvédőt mindkét kategóriában magabiztosan győzte le.
Egészen parádés versenyzéssel nagyon rövid idő alatt lett a magyar országos Sumo mezőny egyik meghatározó alakja.
Szívből gratulálunk!
Felkészítő edző: Ilyés Gyula

2017. február 26.


ÖT VERSENYZŐVEL VETTÜNK RÉSZT VESZPRÉMBEN AZ IFJÚSÁGI ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON!

A Veresi Küzdősport Egyesület öt versenyzőt indított Veszprémben az Ifjúsági Országos Bajnokságon !

68(!) egyesület 316 judosa mérette meg magát .Három igen tehetséges hölgy , és két tapasztalt férfi versenyző vállalta a harcot az ország legjobbjaival szemben.
A várt eredmény ugyan most elmaradt , de Kertész Boróka élete második versenyén a hetedik helyet szerezte meg. Több mint biztató ! A többiek sajnos ma helyezetlenül zártak , de az elvégzett munka nem vész el , versenyzőinktől még nagyon sok szép sikert várhatunk a jövőben.
A versenyzőink névsora : Ballon Andrea , Kertész Boróka , Szabó Zsófia , Németh Szabolcs , Hegyi Dávid .
Tisztelet a bátor versenyzésért! Hajrá veresi judokák!

2017. február 18.


GIRI SPORT VERSENY VERESI ÉREMESŐVEL SZÁZHALOMBATTÁN!

A Veresi Küzdősport Egyesület nyolc versenyzővel vett részt a viadalon. Hárman először indultak versenyen. A CSAPATUNK ismét mint mindíg minden tekintetben megmutatta erejét . Versenyzőink fantasztikus , nemzetközi szintű teljesítményt nyújtva nyolc aranyérmet nyertek .
GYŐZTESEINK :
Szendrei Anna , Karacs Erika , Némethné Kovács Rozália , Szélné Horváth Klaudia , Tibenszki Tünde , Maros Györgyi , Maros Tibor , Szél Pál.
A legeredményesebb egyesület a Veresi Küzdősport Egyesület !
Felkészítő edző Ilyés Gyula , aki a verseny végén az év edzője díjat vehette át.
Gratulálunk

2017. február 17.


REGIONÁLIS JUDO BAJNOKSÁG KEREPESEN - 2017.02.12.

A Veresi Küzdősport Egyesület nagy létszámmal, 18 fővel vett részt a versenyen.
Gyermekeink, a hagyományainknak megfelelően, együtt mozogtak, segítették, biztatták egymást, valódi egységet alkottak. Aztán elkezdődtek a küzdelmek. És valóságos éremeső hullott a nyakunkba!

ÖSSZESEN SZEREZTÜNK 6 ARANY, 9 EZÜST, ÉS 3 BRONZÉRMET ! A CSAPATVERSENYT ÉS A VELE JÁRÓ TRÓFEÁT IS A VERESI CSAPAT NYERTE!

Első helyen végzett:
Szégner Dániel, aki ha kellett oroszlánként küzdött, de mikor nála lényegesen gyengébb, még kezdő versenyzővel találkozott, akkor nagyon óvatosan, vigyázva győzte le ellenfelét! Ennyi idősen ilyen éretten viselkedni.... DE jó is volt látni!
A születésnapját épp ma ünneplő Szabó Zsófi aki esélyt se hagyott riválisainak.
Halász Milán, Vass Kristóf, Ballon Andrea,  Budovinszky Döme.

Ezüstérmet nyertek:
Parádi Barnabás, Szabó Dávid, Molnár Máté, Sepsi László, Poczkodi Leó, Kertész Boróka, Fényes Boldizsár, Balázs Dávid, Almási Sebestyén Levente.

Harmadik helynek örülhettek:
Szánthó Bendegúz, Bujtás Viktor, Illés Dávid.

Mindenki megtette a magáét, versenyzőink szívvel, lélekkel harcoltak az érmekért, helyezésekért.

Szívből gratulálunk versenyzőinknek !
Igazán szép munka volt!


FELNŐTT ELSŐ OSZTÁLYÚ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG KECSKEMÉTEN!

Január 28.-án került megrendezésre az OB, amire 139 judoka nevezett, 3 olimpikon is emelte a viadal amúgy is magas színvonalát.

Egyesületünket a Veresi Küzdősport Egyesületet Kerstner Róbert képviselte a versenyen. Nehézsúlyban lépett tatamira. Robi egyértelműen a hazai nehézsúlyú mezőny egyik meghatározó alakja , amit már többször bizonyított.
A döntőbe jutásig megállíthatatlan volt, magabiztosan, erőtől duzzadva haladt. Aztán jött a kaposvári 203 cm-es óriás, Robi riválisa. Kézben tartotta, irányította a mérkőzést, de egy apró hiba, egy kis figyelmetlenség sajnos a döntőbe került. A harmadik helyért két jó barát csapott össze. Urbán Gergő volt az ellenfél. Robi taktikusan győzte le tapasztalt riválisát, és lett a "Király Kategória" bronzérmese.

GRATULÁLUNK ROBI! Szép munka volt!


Sumo nemzetközi válogatóverseny Érd, 2017.01.15.

 A Veresi Küzdősport Egyesület három versenyzőt indított a rangos, EB erősségű viadalon, ahol közel 300(!) versenyző nevezett.
A mieinknek ez a verseny volt életük első Sumo viadala , igazi mélyvíz volt nekik ez a nap.
Hegyi Dávid kezdte a sort ,és rendkívül bátor versenyzéssel bronzérmet harcolt ki magának.
Kerstner Robi következett. Neki volt talán a legnehezebb dolga a nehézsúlyúak között. Fortuna nem fogadta kegyeibe,mindjárt a többszörös Magyar Bajnok volt az első ellenfele. Robi legyőzte!
Aztán a vigaszágra kényszerült, ahol végül a hetedik helyen végzett. Nagy csatákat vívott, harcolt, küzdött, sok tapasztalatot gyűjtött.
Robi az  open kategóriába is nevezett, ahol a mezőny egyik vitathatatlan nagyágyúja állta útját, itt nem ért el értékelhető eredményt.
Gaál Bendegúz zárta a sort, aki saját kategóriájában a hetedik helyet szerezte meg.
Versenyzőink szépen dolgoztak, munkájukkal,sportszerü magatartásukkal kivívták a sumo társadalom elismerését.
Szívből gratulálunk! Tisztelet a bátorságért,hogy egy ilyen rangos versenyen debütáltak a veresi judokák!

HEGYVIDÉK KEMPO KUPA

A MAGYAR KEMPO SZÖVETSÉG BAJNOKSÁGA
December 10. szombat Budapest 

A Veresi Küzdősport Egyesület két fővel vett részt az év számunkra utolsó versenyén.

Németh Szabolcs , és Kerstner Róbert neve szerepelt az indulók között.
A terv az volt , hogy méltóképpen zárjuk a 2016 - os évünket , ami valljuk meg remekül sikerült.
Mindkét versenyzőnk a dobogó legfelső fokára állhatott. Szabi imponáló magabiztossággal végzett az élen , míg Robi hatalmas csatában diadalmaskodott .

Szép munka volt ! Szívből gratulálunk!

Felkészítő edző: Ilyés Gyula


ÉRD SUMO ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

December 4.

A Veresi Küzdősport Egyesület történetében először vett részt sumo viadalon. Egyesületünket Németh Szabolcs képviselte. Hála Szabi tehetségének , és felkészültségének mindössze néhány bírkózó , illetve sumo edzés elég volt a judo mellett , hogy megnyerje a versenyt . Szokatlan volt sok tekintetben , de rengeteg tapasztalatot sikerült gyűjtenünk , amit a jövőben kamatoztatni fogunk .
Szabi ellentmondást nem tűrő határozottsággal menetelt a dobogó tetejére . Ez már a negyedik olyan sportág amiben kimagasló eredményeket ér el.
Köszönettel tartozunk Hunyadi Tamásnak a bírkózó edzésekért , Ancsin László elnök úrnak , a fogadtatásért , illetve a lehetőségért , végül de nem utolsó sorban Szakály Lászlónak a felkészítésért , a szabálymagyarázatért , a tanításért . 
Gratulálunk Szabi! Remek munka volt!
Felkészítő edzők: Ilyés Gyula és Hunyadi


VERESI ÉREMESŐ TAPOLCÁN!

 

TAPOLCA JUDO FÖLDHARC ( NEWAZA ) VERSENY

A Veresi Küzdősport Egyesület nagy csapattal , 22 fővel vett részt a viadalon . 
16 fő jött a veresi központi edzőtermünkből, és Kerstner Robi is hozta a tanítványait , kettőt Gödöllőről , négy versenyzőt pedig Bagról.
Versenyzőink közül sokan most vettek részt először versenyen . Tisztelet a döntésükért , a küzdőszellemükért , derekasan megállták a helyüket a mezőnyben . 
Judokáink bátrak voltak , őszinte , tiszta mérkőzéseket vívtak , nagyon szép megoldásokat alkalmaztak.
A végén öt arany , tizenegy ezüst , és három bronzérmet szereztünk , és gazdagodtunk még egy értékes negyedik , illetve két nagyszerű ötödik helyezéssel is.

Huszonkét versenyzőnk közül tizenkilenc dobogóra állt a mai napon!

Aranyérmes lett :

Zoltán Dávid , Szabó Zsófi , Ballon Andi , Molnár Balázs , Illés Dávid

Második helyen végzett :

Kiss Damján , Kiss Vince , Begidsán Bence , Bujtás Viktor , Levák Arnold , Udvarhelyi Gergő , Budovinszky Döme , Vári Ágoston , Kertész Boróka , Nygaard Emese , és végül , de nem utolsó sorban Ilyés Gyuszkó.

Bronzéremnek örülhetett : 

Szégner Dániel , Almási Sebestyén Levente , Szabó Dávid.

Negyedik lett : Oláh Zsolt
Ötödik helyen végzett: Palya Félix , és Balázs Dávid.

Gratulálunk a versenyzőknek! Szép munka volt!

Felkészítő edzők : Ilyés Gyula , és Kerstner Róbert


WORLD KETTLEBELL GRAND PRIX SERIES HUNGARY KECSKEMÉT 2016.november 26.

NÉGY ARANY, EGY EZÜSTÉREM KECSKEMÉTEN A KETTLEBELL SPORT VILÁGKUPÁN!

A Veresi Küzdősport Egyesület Girjásai ma Kecskemétre látogattak Kettlebell Sport Világkupára.
Színeinket öten képviselték a viadalon:

Kuhár Adrienn - aranyérem
Szélné Horváth Klaudia - aranyérem
Szél Pál - aranyérem
Némethné Kovács Rozália - aranyérem
Karacs Erika - ezüstérem

Versenyzőink nagyszerűen teljesítettek az erős mezőnyben!
További 5 (!) VK éremmel gazdagodott egyesületünk !

Felkészítő edző: Ilyés Gyula

Szívből gratulálunk!


SERDÜLŐ JUDO ORSZÁGOS BAJNOKSÁG BAJA - 2016. NOVEMBER 26.

A Veresi Küzdősport Egyesületet Németh Szabolcs képviselte a viadalon. Szabi remekül küzdött , egy véleményes mérkőzésen szenvedett vereséget a négy közé jutásért , majd a vigaszágon javított , és a bronzéremért küzdhetett. Végül a pontszerző ötödik helyen végzett. 

Nagyot küzdött,határozott volt , keményen harcolt. A bíró az egyik megmozdulását szabálytalannak ítélte,leléptette , így elment az áhított érem. Szabi évek óta ott van súlycsoportja legjobbjai között. Szépen fejlődik , és egészen biztosak vagyunk benne , hogy még sok érmet fog nyerni a jövőben.
Gratulálunk!
Felkészítő edzők: Ilyés Gyula, és Kerstner Róbert


MEGSZÜLETETT A VERESI KÜZDŐSPORT EGYESÜLET EZREDIK ÉRME!

November 20. vasárnap Biatorbágy Viadukt Kupa gyermek verseny.

Szabó Dávid nyerte meg nekünk oroszlánként küzdve. 

De nézzük sorjában:
Hét ifjú judoka vett részt a viadalon. Szégner Dániel és a vele egy súlycsoportban versenyző Molnár Máté kezdte a menetelést.
Dániel ellentmondást nem tűrő versenyzéssel utasította maga mögé a mezőnyt,míg Máté parádés versenyzéssel ezüstérmes lett.
Szabó Dávid folytatta a küzdelmeket,és oroszlánként küzdve ezüstérmes lett,megszerezve ezzel AZ EZREDIK VERESI ÉRMET!
Budovinszky Döme,és Udvarhelyi Gergő bronzérmes lett. Sajnos Pflanczner Ákosnak , és Kerecseny Attilának nem úgy sikerült a verseny ahogyan szerették volna,Ákos az ötödik,míg Attila a negyedik helyen végzett.
Gratulálunk FIÚK! SZÉP MUNKA VOLT!


November 20. vasárnap III.osztályú Felnőtt Országos Bajnokság Tata

Hegyi Dávid , és Gaál Bendegúz indult a Veresi Küzdősport Egyesületből.
Dávid betegségből lábadozva a kilencedik,míg Bendegúz az ötödik helyen végzett az erős mezőnyben.
Jó küzdelmeket vívtak,szépen judoztak,legközelebb egészen biztos előrébb végeznek.
Gratulálunk Fiúk!


FELNŐTT II. OSZTÁLYÚ OB UTE BUDAPEST - NOV 6.

A veresi színeket Hegyi Dávid és Gaál Bendegúz képviselték.
Sajnos a verseny nem a terveinknek megfelelően alakult , sem Dávid ,sem Beni nem pihenték ki magukat a szombati verseny óta. Egy hétvégén két versenyen szerepelni valóban nem könnyű.
Bendegúz hetedik,Dávid kilencedik helyig jutott az erős mezőnyben. ( Megjegyezni kívánjuk,hogy Hegyi Dávid még ifi korú versenyző.)
Pici különbségek döntöttek az ellenfelek javára,biztosan állíthatjuk,hogy még sok szép sikert fognak elérni versenyzőink.
Gratulálunk Fiúk!
Csapatvezető: Kerstner Róbert
Felkészítő edző: Ilyés Gyula


NÉGY BAJNOKI CÍM JÁSZBERÉNYBŐL!

November 5 . Jászberény Sport Ju-Jitsu Országos Bajnokság.

A Veresi Küzdősport Egyesület négy fővel vett részt a viadalon.
Kíiváló körülmények,remek rendezés várta a harcosokat.
Németh Szabolcs kezdte a menetelést , ellentmondást nem tűrően nyerte meg súlycsoportja küzdelmeit.
Kerstner Robi követte példáját, és nyerte meg a "Király Kategóriát".
Aztán jött Gaál Bendegúz. Szemet gyönyörködtető látványos győzelmekkel nyerte meg súlycsoportját.
Végül,de nem utolsó sorban következett Hegyi Dávid. Ez ma nem Dávid napja volt,de küzdelmes,olykor fogcsikorgató mérkőzéseken nyert,és lett országos bajnok.
NÉGY VERSENYZŐ , NÉGY ORSZÁGOS BAJNOK!
Gratulálunk fiúk! Szép munka volt!
Felkészítő edző: Ilyés Gyula


SZENTKIRÁLYI KUPA KECSKEMÉT

Október 30. Zsoldos Zsolt Emlékverseny Szentkirályi Kupa Kecskemét.

Ma a serdülőknél,mégpedig a 81 kg-os versenyzőknél voltunk érdekeltek Németh Szabi révén. Szabi nagyszerű versenyző,sok nagy csatát,versenyt megélt már.
Ma is bizonyította mint tette már oly sokszor,hogy a szűken vett hazai elit tagja súlycsoportjában.
Remekül versenyzett,bátran küzdött,harcolt ez ma egy bronzéremre volt elég az erős mezőnyben.
Gratulálunk Szabi! Szép munka volt!
Csapatvezető : Kerstner Róbert
Felkészítő edzők: Ilyés Gyula , Kerstner Róbert


I. OSZTÁLYÚ FELNŐTT MAGYAR BAJNOKSÁG KECSKEMÉT - 2016.10.29.

A nehézsúlyúak azaz a " Király Kategória " mezőnyében Kerstner Robiért szurkolhattunk . Robi remek formában érkezett a versenyre,sokat dolgozott a sikerért.
A döntőbe jutásért egyedül Bor Barna tudta megállítani ,de ott is vitézül odaállt ,derekasan küzdött a háromszoros olimpikonnal,világbajnoki második helyezettel.
A bronzmérkőzésen aztán újra bizonyította,hogy ott van a súlycsoportja legjobbjai között.
Szép volt Robi! Szívből gratulálunk!
Felkészítő edző: Ilyés Gyula


ARANYÉREM ÉS NÉGY HELYEZÉS SZLOVÁKIÁBÓL!

Október 15. Nemzetközi judo verseny Szlovákia Gúta

A Veresi Küzdősport Egyesületet öt versenyző képviselte a mai napon a rangos mezőnyben.
Egy aranyérem, és négy értékes helyezés, ez lett a nap mérlege.

Aranyérmet vehetett át: Parádi Barnabás!
Negyedik helyen végzett Almási Sebestyén Levente.
Ötödik lett: Németh Szabolcs.
Hetedik helynek örülhetett: Kerecseny Attila, és Udvarhelyi Gergő.

Minden versenyzőnk megtette a magáét. Mindenki becsülettel küzdött, harcolt az érmekért, helyezésekért.

Gratulálunk a versenyzőknek! Szép munka volt!
Csapatvezető: Kerstner Róbert
Felkészítő edzők: Ilyés Gyula , és Kerstner Róbert.


VERESI ÉREMESŐ KISKUNHALASON!

Szeptember 24. Kettlebell Sport Országos Bajnokság Kiskunhalason , és Halas Open nemzetközi Kettlebell verseny az IUKL szervezésében.

A Veresi Küzdősport Egyesületet öt versenyző képviselte a mai napon.
Öten indultak csatába , hogy tovább öregbítsék szeretett egyesületünk , és Veresegyház város jó hírét.
Rangos mezőny gyűlt össze a mai napon. A tíz perces versenyszámok egy kézcserével embert próbáló feladat elé állítják a versenyzőket . De a versenyzőink becsülettel felkészültek , és győzelmi esélyekkel várták a viadalt.
Karacs Erika kezdte el a menetelést. Hosszú ciklusban indult , 16 kg - os golyóval... 147 (!) ismétléssel , eddigi legjobb eredményével nyerte meg kategóriáját. Az akarat és a szív diadala volt! Ezzel megadta az alaphangulatot.
Szél Pali következett aki szakításban mérette meg magát. Többször legyőzve önmagát , 154 ismétléssel nyerte súlycsoportját.
Kuhár Adrienn volt a következő versenyzőnk aki dobogóra lépett. Ő is szakításban indult , 164 ismétlése aranyérmet ért!
Szélné Horváth Klaudia folytatta a sort , aki Némethné Kovács Rozáliával egyszerre versenyeztek. Mindketten hosszú ciklus versenyszámban mérették meg magukat . Klaudia 129 ismétléssel végzett kategóriája élén , míg Rozi 157 ismétléssel diadalmaskodott. Hogy mit is jelent ez a 157 ismétlés? 3,8 másodperces átlagot tíz percen keresztül! Nem vitás valóban ő a világ egyik legjobbja saját kategóriájában.
Hihetetlen amit versenyzőink teljesítettek! És még hátravolt a csapatverseny ahol a női mezőnyben voltunk érdekeltek.
A lányok szívüket , lelküket adták! Ahogy mindíg is teszik. Végig kiélezett versenyt vívtak , végül a női váltónk a második helyet szerezte meg az országos bajnokságon!
Valóságos VERESI ÉREMESŐ volt a mai napon!
Gratulálunk a versenyzőknek a fantasztikus teljesítményeikhez!
A CSAPAT pedig... többek véleménye szerint a teljes mezőny legösszetartóbb csapata. Egyetértünk!
Felkészítő edző: Ilyés Gyula


Budapest Kupa

Németh Szabolcs 7. helyen végzett a Budapest Kupán!

Gratulálunk!


Angol II. Osztályú Országos Bajnokság

A Veresi Küzdősport Egyesületből indult Leopold Róbert csapatunk egykori édesség felelőse a 3. helyen végzett!

Gratulálunk Robi! Így tovább! Öregbítsd tovább a magyar judo,illetve a Veresi Küzdősport Egyesület jó hírét!


Április 24. Rittex Judo Kupa Gyomaendrőd

Április 24. Rittex Judo Kupa Gyomaendrőd

A Veresi Küzdősport Egyesületet hat ifjú judoka képviselte a viadalon.
Molnár Balázs, és Forgó Vince aranyérmet vehetett át!
Almási Sebestyén Levente a második helyen végzett.
Szégner Dániel, Forgó Lőrinc, és Badinszky Máté bronzérmes lett.

Gratulálunk a versenyzőknek! Szép munka volt fiúk!
Felkészítő edzők: Ilyés Gyula , és Kerstner Róbert .


IV. Batz Közgáz Kupa Budapest

Június 11 szombat IV. Batz Közgáz Kupa Budapest

A Veresi Küzdősport Egyesületet négy ifjú judoka képviselte az iskolaév utolsó versenyén.
Németh Szabolcs megnyerte súlycsoportja küzdelmeit,úgy hogy megérdemelne egy díjat sportszerű magatartása miatt. Persze ez nem ritka nála ,már sokszor bebizonyította,hogy ebben is nagyon jó.
Fülöp László , és a névnapján is versenyző Parádi Barnabás ezüstéremnek örülhetett,míg Badinszky Máté bronzérmet szerzett.

Szívből gratulálunk a versenyzőknek!
Felkészítő edzők: Ilyés Gyula és Kerstner Róbert


BIATORBÁGYON VERSENYEZTÜNK

Június 5.-én Biatorbágyra látogattunk. A Veresi Küzdősport Egyesületet 13 ifjú judoka képviselte a viadalon. 
Hatan a veresi dojóból , hárman Gödöllőről, és négyen Bagról voltak csapatunk tagjai.
Gyermekeink remekül megállták a helyüket a mezőnyben. Minden judokánk szívét,lelkét adta a győzelmekért,helyezésekért. Nagyszerű mérkőzéseket vívtak,többeknek ez volt az első versenyük amin versenyzőként szerepeltek.
Végeredményben két arany , három ezüst , és nyolc bronzéremnek örülhettünk.
Aranyérmes lett:
Filip Marcell , és Kiss Damján.
Második helyen végzett:
Ignácz Balázs , Paja Félix , és Fényes Boldizsár.
Bronzérmet szerzett:
Udvarhelyi Gergő , Budövinszky Döme , Szabó Dávid , Németh Máté , Halász Milán , Rácz Máté , Vass Ákos , Begidsán Bence.

Szívből gratulálunk Fiúk! Ügyesek vagytok! Így tovább!


Éremeső Békésen a Giri - Sport EB-n!

15 ( ! ) aranyérem Békésen a Giri - Sport EB - n ! További két aranyérem az IGSF ( profi ) országos bajnokságon!

Május 21. A Veresi Küzdősport Egyesület nyolc versenyzővel vett részt a viadalon.

Nyolcan 17 versenyszámot vállaltak ,ami önmagában is hatalmas teljesítmény. Csapatunk óriási egyéni rekordokkal,sikerre éhesen érkezett a versenyre. 
A formaidőzítés nagyszerűen sikerült,mindenki megjavította egyéni legjobbját,valóban káprázatos teljesítményeknek lehettünk tanúi.
Egyet feltétlen ki kell emelni a sok kíválóból. Némethné Kovács Rozália 16 kg-os súlyt használva hosszú ciklus versenyszámban 10 perc alatt egy kézváltással 160 ( ! ) ismétlést teljesített.
Többen minősítést szereztek közülünk. Nemzetközi mester,illetve mesterjelölt fokozatot érdemeltek ki.
Végeredményben a CSAPAT nyert 15 EB aranyat , és két profi országos bajnoki címet.
Mindezt káprázatos teljesítménnyel! 
A győztesek:

  • Némethné Kovács Rozália 
  • Kuhár Adrienn
  • Karacs Erika
  • Balasi-Karacs Zsuzsa
  • Szélné Horváth Klaudia
  • Szél Pál
  • Maros Tibor
  • Marosits István

Szívből gratulálunk az elért eredményekhez!

Az egyéni teljesítményeknek hála , az EB legeredményesebb csapata a Veresi Küzdősport Egyesület csapata lett!

Felkészítő edző: Ilyés Gyula


III. Kecskemét Open nemzetközi Kettlebell-Sport verseny

Nagy és nagyon erős mezőny gyűlt össze Kecskeméten.
A Veresi Küzdősport Egyesületet négy nagyszerű női versenyző képviselte.

Karacs Erika kezdte meg a sort aki 24(!) kg - os golyóval vállalta a versenyzést,és végül második helyen végzett.
Szélné Horváth Klaudia folytatta a sort, aki élete második versenyén immáron a profik között indult, először vállalva a tíz perces versenyszámot . Ritkán látni versenyzőt ekkorát küzdeni! Klau többször legyőzte önmagát, tényleg a szívét adta, végül kis különbséggel, de alulmaradt a győztessel szemben,ezüstéremnek örülhetett.

A sorsolás "szeszélye" terelte egy kategóriába Kuhár Adrit,és Némethné Kovács Rozáliát. Mindketten számukra eddig idegen versenyszámot vállaltak. Dupla golyóval tíz percen át tartó hosszú ciklust. Mindketten egyéni csúccsal(!) zárták a viadalt, a végelszámolásnál Rozi egyetlen ismétléssel maradt alul, így második lett, míg Adri tizenhat ismétlést javítva eddigi legjobbján a negyedik helyen végzett.

A lányok tényleg fantasztikusan teljesítettek! Szívüket,lelküket adták az érmekért, helyezésekért, ismét olyan csapategységet alkottak, amit ritkán látni.
A mutatott teljesítmény,az elért eredmények alapján bizakodva várjuk a májusi EB-t,illetve az IGSF Országos Bajnokságot!
Felkészítő edző: Ilyés Gyula

2016. április 23.


IKF Kempo VB első napja

A formagyakorlatok után került sor a Submission versenyszámra, ahol két versenyzőnkért is szurkolhattunk. Németh Szabolcsért, és Kerstner Robiért.

Mindketten a döntőbe jutásért szenvedtek vereséget hazai ellenféllel szemben. Zárójelben szeretném megjegyezni, hogy erősen lejtett a hazai pálya.

Végeredményben mindketten két bronzéremmel zárták a világbajnokságot! Gratulálunk!

Nagy dolog, hogy judos alapokon "Idegen" sportágak világversenyein szereplünk eredményesen. Nagy dolog ismét tudtunk versenyzőket adni a Kempo válogatottba.

Végül, de nem utolsó sorban, nagy dolog, hogy ismét két VB éremmel gazdagodtunk, öregbítve ezzel Veresegyház város, illetve a Veresei Küzdősport Egyesület jó hírét!

Felkészítő edző: Ilyés Gyula

2016. április 20.


Kempo VB válogató Felcsút

Két versenyzővel vettünk részt a viadalon, akik számára ez volt az utolsó megmérettetés a világbajnokság előtt. Németh Szabolcs betegség után imponáló magabiztossággal nyerte meg súlycsoportját, míg Kerstner Robi ma még messze a top formájától ezüstéremnek örülhetett.
Gratulálunk!

Szívből kívánjuk , hogy a VB-ről is érmekkel térjetek haza!
Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület!

Felkészítő edző: Ilyés Gyula

2016. Április 2.


Párduc Kupa, Salgótarján

A Veresi Küzdősport Egyesületet tíz versenyző képviselte a mai napon. Sok harcos gyűlt ma össze, hogy megmérkőzzenek az érmekért, helyezésekért. A mezőnyt egy szlovák csapat tette nemzetközivé.
Külön öröm, hogy bagi, illetve gödöllői csoportunkból is voltak versenyzők a mezőnyben, ők ma vívták első "normál" randori judo versenyüket. Eddig egyszer versenyeztek, földön.
Kerstner Robi és tanítványai sokat dolgoztak szeptember óta, alaposan feladták a leckét ellenfeleiknek, értékes helyezéseket, illetve érmeket szereztek a végelszámolásnál.
Judokáink remek mérkőzéseket vívtak, nagy csatákban bizonyították ismét rátermettségüket.
Végeredményben hat ezüst, és négy bronzéremmel zártuk a megmérettetést.
Ezüstérmes lett: Kiss Damján, Kiss Vince, Vass Ákos mindhárman Gödöllőről, Szégner Dániel, Ignácz Balázs, és Udvarhelyi Gergő.
Bronzérmet vehetett át: Fóthi András, Fülöp László, Molnár Balázs, és a bagi csoportunkból érkezett Fényes Boldizsár.

Gratulálunk a versenyzőknek!

Felkészítő edzők: Ilyés Gyula és Kerstner Róbert
Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület!


Giri-Sport (Kettlebell) verseny, EB válogató Etyek

A veresi színeket tíz versenyző képviselte a viadalon.
Sorainkban négy új versenyzőt köszönthettünk,akik nem pusztán kipróbálták magukat,hanem felnőttek a feladathoz,és parádés teljesítménnyel rukkoltak elő.
Tizen tizennyolc versenyszámot vállaltak, és a végelszámolásnál tizennyolc aranyéremnek örülhettünk!
Minden indulónk kvalifikálta magát az Európa Bajnokságra!
Egyéni csúcsok születtek, Kuhár Adri a nemzetközi mesterjelölt szintet is teljesítette.
Kiemelni senkit sem szeretnék, mert minden csapattagunk felülmúlta önmagát!

És a CSAPAT: mint mindíg együtt lélegzett,segítette egymást , nagyszerű egységet alkotott. Jó egy ilyen közösségben versenyezni,jó egy ilyen közösséghez tartozni. Leírhatatlan ahogy a versenyzők örültek egymás sikereinek,ahogy buzdították,segítették egymást,hogy mindenki a lehető legjobbját tudja nyújtani.

A győztesek: Marosits István , Karacs Erika , Némethné Kovács Rozália , Kuhár Adrienn , Burányi Viktor , Gaál Bendegúz , Szélné Horváth Klaudia , Szél Pál , Balasi Karacs Zsuzsanna , és végül de nem utolsó sorban: Maros Tibor.
Szívből gratulálunk a versenyzőknek!

Felkészítő edzők: Burányi Viktor edzéseit Zala György vezeti ,a többi versenyző felkészítését Ilyés Gyula végezte el.


Nemesvámos, megyei diákolimpia

Négytagú veresi küldöttség látogatott el Nemesvámosra a megyei diákolimpiára. Kerecseny Attila kezdte a menetelést, ippon győzelmekkel jutott el a dobogó tetejére. Nagy dolgot hajtott végre, mert nem "csak" ellenfeleit, hanem önmagát is legyőzte. Molnár Balázs és Badinszky Máté egy súlycsoportban vitézkedtek. Balázs ezüst, Máté bronzéremnek örülhetett. Németh Szabi pedig magabiztosan nyerte súlycsoportja küzdelmeit.
Versenyzőink nagyon szépen dolgoztak,csapatként működtek mint mindíg.
Gratulálunk a versenyzőknek!
Felkészítő edzők: Ilyés Gyula és Kerstner Róbert

Budapest Közgáz Kupa

A Veresi Küzdősport Egyesületet nyolc ifjú harcos képviselte a mai napon az erős mezőnyben .
Versenyzőink remekül megállták a helyüket,összesen szereztek egy arany,egy ezüst , és két bronzérmet,valamint három ötödik,és egy hetedik helyezést.
Első lett Molnár Balázs akitől próbálták ugyan,de nem tudták elvenni a végső győzelmet. Akaratosan,szép technikákat használva győzött.
Második helyen végzett az egyre magabiztosabb Forgó Vince. Ő dobta a nap ipponját.
Harmadik lett az oroszlánként küzdő Szégner Dániel,és az ezüstről mindössze egy bírói döntéssel lemaradó Ignácz Balázs.
Ötödik helyen végzett a döntőről épphogy lemaradó , egyre bátrabb Badinszky Máté , a nála nagyobbakkal küzdő Ónodi Álmos, és Németh Máté.
Hetedik helyen végzett Kerecseny Attila.
Szívből gratulálunk !

Felkészítő edzők: Ilyés Gyula és Kerstner Róbert

  1. február 27.

Kerepesről Veresre került a csapat kupa!

Február 14 A Közép Magyarországi Regionális Judo Szövetség versenye.
A viadalra kifejezetten sok nevezés érkezett,nagyszerű mérkőzéseknek lehettünk tanúi Kerepesen.
A Veresi Küzdősport Egyesület 17(!) fővel vett részt a viadalon.
Az összesítésben szereztek versenyzőink nyolc arany,négy ezüst,és négy bronzérmet,és egy értékes ötödik helyezést.
Aranyérmes lett: Forgó Lórinc,Ónodi Álmos,Kasó Márk,Szendrei Anna,Pflanzner Ákos,Simon Örs, Almási Sebestyén Levente,Udvarhelyi Gergő.
Második lett: Bujtás Viktor,Gesztelyi Nagy Barnabás,Szégner Dániel, Ignácz Balázs.
Bronzérmes lett:Horváth Máté,Vári Ágoston,Molnár balázs,Láng Zsigmond.
Ötödik lett: Badinszky Máté
Hála a kiváló egyéni eredményeknek,a csapatversenyt a Veresi Küzdősport Egyesület nyerte meg a Cegléd,és az Ászok Judo Klub előtt.
Szívből gratulálunk! Mindenki megtette a magáét! Szép munka volt!

Felkészítő edzők: Ilyés Gyula és Kerstner Róbert


 1. Kőrös Kupa nemzetközi judo verseny

Nagykőrös 2016. február 6.
A Veresi Küzdősport Egyesület megfogyatkozott csapattal (betegségek,felvételik) vágott neki a viadalnak, ahol Kerecseny Attiláért, és Németh Szabolcsért szurkolhattunk.
Mindkét harcos remek munkát végzett a maratoni hosszúságú versenyen. Attilának három másodpercen múlt az aranyérme, így ezüstnek örülhetett, míg Szabi bronzéremmel zárt.

Csapatvezető: Kerstner Róbert
Felkészítő edzők: Ilyés Gyula , és Kerstner Róbert
Szívből gratulálunk!


Felnőtt I.osztályú országos rangsorverseny

2016. január 16. Felnőtt I.osztályú országos rangsorverseny és válogató - Budapest BHSE.

A mai napon Kerstner Róbert barátunkért, sporttársunkért szurkolhattunk. Robi szép ippon győzelmekkel jelezte, hogy számolni kell vele a végelszámolásnál. A döntőbe jutás egy pillanatig sem volt veszélyben. Ott azonban ellenfele jobbnak bizonyult nála, így Robi ezüstérmes lett, második helyen zárta a viadalt. Gratulálunk! Szép munka volt!

Felkészítő edző: Ilyés Gyula


HÉTVÉGI STATISZTIKA

EGY HÉTVÉGE KÉT VERSENY 43 (!) ÉREM VERESEGYHÁZNAK, ILLETVE A VERESI KÜZDŐSPORT EGYESÜLETNEK!

December 19.-én , illetve 20.-án is versenyeztünk. Több mint 40(!) egyesületünkbe járó judoka kapott versenyzési lehetőséget, akik eredményekkel hálálták meg a bizalmat.Szereztünk 16 arany, 11 ezüst , és 16 bronzérmet! Összesen 43 érem került a veresi judokák birtokába!
Gratulálunk!
Felkészítő edzők: Ilyés Gyula , és Kerstner Róbert
2015.12.20


December 20. Számunkra az év utolsó versenye. NÓGRÁD MEGYE NYÍLT JUDO BAJNOKSÁGA RÉTSÁG.

Tizenegy veresi judoka vállalta, hogy megméreti magát még egyszer az évben.
Csuka Zoltán barátunk ismét remek versenyt varázsolt Rétságra.
A veresi csapat: és eredményei:
Aranyérmes: Németh Szabolcs , Almási Sebestyén Levente, Parádi Barnabás.
Második helyen végzett: Németh Máté , Horváth Máté , Badinszky Máté.
Bronzérmes lett: Jakab Kata , Ballon Andrea , Molnár Balázs , Petz Ármin , Pflanczner Ákos.
A Veresi Küzdősport Egyesület az egyéni teljesítmények után a negyedik helyen végzett.
Gratulálunk a versenyzőknek az elért eredményekhez!
Felkészítő edzők: Ilyés Gyula , és Kerstner Róbert.
2015.12.20


December 19. A VERESI KÜZDŐSPORT EGYESÜLET VERSENYT RENDEZETT BAGON!

Október óta van egyesületünk jelen Bagon az Arany János Általános Iskolában.Kerstner Róbert, barátunk, edző kollégánk tart edzéseket a városban.Az iskola vezetése nagyszerű feltételeket biztosít számunkra, hogy minél több gyermekkel megismertethessük szeretett sportágunkat a judot.Ezúton is köszönjük Szásziné Győri Évának a sok szeretetet, törődést, odafigyelést!És eljött a várva várt nap, december 19.-én egyesületünk BAGON rendezte meg saját versenyét a HEPE-HUPA KUPÁT.Tíz egyesület, nyolcvan ifjú judokája nevezett!A Veresi Küzdősport Egyesület nagy számban vett részt a viadalon, hiszen Veresegyházről, a gödöllői csoportunkból, és természetesen Bagról is érkeztek szép számmal a versenyzők.

Kerstner Robi élete első versenyét rendezte, szeretnénk elmondani, hogy nagyszerű munkát végzett, remek feltételeket varázsolt a sportcsarnokba.A lebonyolítás, annak rendje, a pörgős rendezés mind dicséri egyrészt elhivatottságát, másrészt tehetségét.A veresi judos SZMK ingyenes büfét üzemeltetett a verseny alatt. Köszönet érte!Versenyünket megtisztelte jelenlétével Kovács Ernő a Középmagyarországi Regionális Judo Szövetség vezetője, illetve Tasnádi László a régió Dan Kollégiumának első embere is.Nézzük az eredményeket, a számokat!Veresegyházról 12 fő nevezett, az Arany János Ált.Isk. (Bag) 17 fővel volt jelen, míg Gödöllő Katoliku Iskola 3 fővel képviseltette magát. Tehát 32 ifjú judoka képviselte egyesületünket a megmérettetésen!Összesen nyertünk 13 arany, 8 ezüst, és 11 bronzérmet!

Első helyen végzett: Szégner Dani, Ónodi Álmos, Filip Marcel, Badinszki Máté, Petz Ármin, Begidsán Bence, Fényes Boldizsár, Csepeli János, Halász Milán, Balázs Dávid, Tüdős Enikő, Tüdős Emese, Pálya Félix.Ezüstérmes lett:Forgó Lőrinc, Csernák Dominik, Budovinszky Dömötör, Vári Ágoston, Lukács András, Kiss damján, Vass Ákos, György gergely.Bronzéremnek örülhetett:Forgó Vince, Udvarhelyi Gergő, Molnár Máté, Rácz Máté, Fekete Gergő, Illés Dávid, Farkas Bence, Zsoldos Vince, Gyulai András, Balázs Botond.

Szívből gratulálunk az elért eredményekhez! Nagyon szép munka volt!
Felkészítő edzők: Kerstner Róbert, Ilyés Gyula
2015.12.19


November 7.-én Sport-Jitsu nemzeti bajnokságon szerepeltünk.

Három arany, illetve három ezüstéremmel zártuk a viadalt.
Megszületett egyesületünk 800.(!) érme! Sziklai Péter nyerte Jászberényben.
Nov.14.-én a Diák “C” országos bajnokságon voltunk érdekeltek.
Aztán a Jiu Jitsu világbajnokság következett Lengyelországban.
Egy arany, egy ezüst, és egy negyedik hely lett a veresi judosok mérlege.
Ugyanezen a hétvégén egyesületi vezetőnk Cross-Training Instruktori képzést tartott a Fitness Akadémián már végzett edzőknek.
November 25.-én övszerző vizsga volt nálunk, ahol 13 ifjú tehetség vizsgázott, adott számot felkészültségéről , technikai tudásáról.
A hónap utolsó hétvégéjén ismét Budapesten voltunk a Küzdősport Hétvége nevű versenyen szerepeltünk. Két aranyat, négy ezüstöt, és öt bronzérmet hoztunk haza.
Megszülettek a hónap judokái.

Gratulálunk gyermekeinknek, az edzőpartnereknek az elvégzett munkához, a remek eredményekhez!
2015.12.09


December 5. Mikulás Kupa Dunakeszi.

Csütörtökön még a Kempo EB-n voltunk érdekeltek, szombaton már Dunakeszi a Mikulás Kupán vitézkedett egyesületünk a Veresi Küzdősport Egyesület. Tíz ifjú judoka indult a versenyen tőlünk, akik olykor ‘furcsa ‘módon 7-10 kg mal nehezebb, volt hogy több évvel idősebb ellenfelekkel sorsoltak össze . Ennek ellenére a CSAPAT Kerstner Róbert vezetésével remekül megállta a helyét, tíz érmet gyűjtöttek versenyzőink.
Aranyérmes lett: Fülöp László, és Ballon Andrea.
Második helyen végzett: Ignácz Balázs, és Badinszky Máté.
Bronzéremnek örülhetett: Juhász Gergő, Németh Máté, Fóthi András, Pflanczner Ákos, Molnár Balázs, és Forgó Vince.
Szívből gratulálunk a versenyzőknek! Szép munka volt gyerekek!

Felkészítő edzők: Ilyés Gyula, és Kerstner Róbert
2015.12.05


Ma kezdődött ( dec.3.) ,és számunkra véget is ért a VII. IKF Kempo Európa Bajnokság.

A Veresi Küzdősport Egyesületet öten képviselték a versenyen Submission versenyszámban. Összesen öt érmet gyűjtöttünk! Három aranyat, egy ezüstöt, és egy bronzot! Gaál Bendegúz, és Németh Szabolcs megnyerte súlycsoportját, csakúgy mint Kerstner Róbert aki valósággal átgyalogolt a mezőnyön. Hegyi Dávid ezüstérmes lett, míg Rácz Balázs bronzéremnek örülhetett. Judosaink ismét kitettek magukért. A Jiu Jitsu VB után alig két héttel ismét bizonyították tehetségüket, rátermettségüket. Nagyszerű küzdelmeket vívtak, miközben példát mutattak sportszerűségből, emberi tartásból . Segítették egymást, csakúgy mint a küzdőtérre lépő magyar csapat többi tagját.Szívből gratulálunk a versenyzőknek az elért eredményekhez!
Szép munka volt!
A 2015-ös évben ez volt az ötödik(!) világverseny amin a Veresi Küzdősport Egyesület részt vett , és örömmel jelentjük , hogy az öt viadalt , öt különböző sportágban mindíg érmekkel, és értékes helyezésekkel zártuk!
Felkészítő edző: Ilyés Gyula
2015.12.03


KÜZDŐSPORT HÉTVÉGE A PESTSZENTLŐRINCI KASSA SE SZERVEZÉSÉBEN! (nov.28)

Egyesületünk a Veresi Küzdősport Egyesület meghívást kapott a versenyre, ahol több mint 200 ifjú judoka nevezett.A veresi színeket tizenegy harcos képviselte a mai napon.Versenyzőink látványos csatákat, nagyszerű küzdelmeket vívtak, nagyszerűen megállták helyüket az erős mezőnyben.Tizenegy versenyző , tizenegy éremmel tért haza!Aranyérmet nyert Ignácz Balázs, és Forgó Vince.Második lett: Ballon Andrea, Jakab Kata, Badinszky Máté, és Pflanczer Ákos.Bronzéremnek örülhetett: Szégner Dániel, Kiss Bence, Horváth Máté, és Németh Máté.Gratulálunk a versenyzőknek az elért eredményekhez, a mutatott teljesítményükhöz, és példamutató magatartásukhoz!
Szép munka volt!
Felkészítő edzők: Ilyés Gyula, és Kerstner Róbert
2015.11.28


FANTASZTIKUS VERESI JUDOS SIKER A JIU JITSU VILÁGBAJNOKSÁGON LENGYELORSZÁGBAN!

November 22. Jiu Jitsu Világbajnokság Lengyelországban! A Veresi Küzdősport Egyesület három főt delegált a válogatottba. Három remek harcos, három kíváló ember, három fantasztikus sportoló, akik már számtalanszor bizonyították tehetségüket, rátermettségüket. Most Jiu Jitsu sportágban mérették meg magukat. A sportág világbajnokságán. Hegyi Dávid kezdte a sort egy parádés második helyezést elérve megadta a CSAPAT alaphangulatát. Őt Gaál Bendegúz követte, aki a döntőbe jutásért folyó mérkőzésen könyöksérülést szenvedett, így a bronzcsata maradt számára, ahol egy kézzel is vállalta a harcot, de sajnos nem sikerült a bravúr, Bendegúz a negyedik helyen végzett.És jött a nehézsúly , a királykategória. Kerstner Róbert ellenálhatatlanul menetelt, gyönyörű akciókkal jutott a döntőbe, ahol okosan, néhol harcosan küzdve szerzett világbajnoki címet, öregbítve ezzel a Veresi Küzdősport Egyesület, Veresegyház, és Magyarország jó hírét! Gratulálunk a versenyzőknek akik szívüket, lelküket adták az érmekért, helyezésekért! Külön gratuláció Kerstner Robinak , a sportág új nehézsúlyú világbajnokának!
Szép munka volt FIÚK!
Felkészítő edző: Ilyés Gyula
2015.11.22


November 14. Diák ‘c’ Országos Bajnokság Budapest-Körcsarnok.

A Veresi Küzdősport Egyesület színeit két meghatározó versenyzőnk képviselte a mai napon. Parádi Barna, és Fülöp László.Gyermekeink tisztességesen felkészültek, de sajnos Barnus egy pillanatnyi kihagyása az ellenfél győzelmét jelentette, míg Lackó egy győztes mérkőzés után a második összecsapásán véletlenül lábra fogott, és így hiába vezetett, leléptették. Bár nem értek el helyezést minden tisztelet megilleti a versenyzőket, az útért amit bejártak a felkészülés alatt, munkájukért, példamutató szorgalmukért, a versenyen mutatott küzdeni tudásukért. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy még sok szép eredménynek örülhetünk közösen a jövőben.Teljesen egyértelmű, hogy korosztályukban a legjobbak közé tartoznak. Gratulálunk Fiúk! Szép munka volt!
Felkészítő edzők: Ilyés Gyula, és Kerstner Róbert
2015.11.15


November 7. szombat Jászberény Sport-Jitsu Országos Bajnokság.

A versenyre több mint 400(!) nevezés érkezett. A szervezők kitettek magukért, remek versenyt varázsoltak a városba. A Veresi Küzdősport Egyesület négy fővel képviselte magát. Négyen , három aranyérmet, és négy ezüstöt nyertek, így tették számunkra emlékezetessé a Jitsu OB-t. Kerstner Róbert , a Csapat kapitánya, nem “csak ” a saját kategóriáját, hanem az opent is megnyerte, mégpedig olyan harcban, hogy akik látták, sokáig nem felejtik a döntőbe jutásért vívott csatáját. A döntő házi döntőt hozott, Sziklai Péterrel küzdöttek az aranyért.Sziklai Péter , aki három kategóriában is vállalta a küzdelmeket, egy arany, és két ezüstéremmel járult hozzá a csapat eredményéhez. Németh Szabolcs, második lett , úgy , hogy egy korosztállyal feljebb versenyzett. Kevés hiányzott az aranyhoz, de mai ellenfele a döntőben két évvel idősebb, és erősebb volt. Gaál Bendegúz ezüstérme is szépen csillog, kicsit nagyobb hittel arany is lehetett volna. A veresi judosok ismét kitettek magukért. Sportszerűen, keményen küzdöttek, és ismét eredményesek voltak. Gratulálunk a versenyzőknek az elért eredményekhez! Szép munka volt!
Felkészítő edző: Ilyés Gyula
2015.11.08


IUKL Budapest Open Kettlebell-Sport verseny október utolsó napján.

A Veresi Küzdősport Egyesület Cross-Training szakosztályát ketten képviselték a viadalon. Karacs Erika ismét nagyszerűen versenyezve megnyerte súlycsoportja küzdelmeit, tovább gyarapítva tekintélyes eredmény listáját, míg Burányi Viktor a negyedik helyet szerezte meg kategóriájában. Mindkét versenyzőnek szívből gratulálunk!Szép munka volt!

Felkészítő edzők: Ilyés Gyula , és Zala György
2015.10.31


Október 17. Serdülő ‘B’ OB Cegléd

A Veresi Küzdősport Egyesület színeit Németh Szabolcs képviselte, aki egy korosztállyal feljebb indult, vállalta a nálánál nagyobbakkal is a versenyt, a megmérettetést. Szabi remekül küzdött, harcolt, a négy közé jutásért vereséget szenvedett, aztán a vigaszágon javítani tudott, végül a hetedik, pontszerző helyen végzett a nemzeti bajnokságon.
Gratulálunk! Szép munka volt!
2015.10.17


HOSSZÚ CIKLUS VERSENY BUDAPESTEN. ÚJABB VERESI SIKEREK!

ORSZÁGOS HOSSZÚ CIKLUS VERSENY BUDAPESTEN A FORCE GYM-BEN.
Október 11.-én ‘randevúztak’ a Giri-Sport (Kettlebell) versenyzői, hogy szövetségektől függetlenül megmérkőzzenek egymással hosszú ciklusban. Ez az egyik legnehezebb gyakorlat a versenyszámok között, . A Veresi Küzdősport Egyesület színeit Némethné Kovács Rozália , és Karacs Erika képviselte. A gyakorlatot tíz percig végezték a versenyzők, egy kézváltás volt engedélyezve. Rozi 134(!!!) ismétlést teljesített, ami egy egészen különleges teljesítmény különösen, ha figyelembe vesszük, hogy 16 kg-os golyóval dolgozott. Nem pusztán megnyerte kategóriája küzdelmeit, hanem teljesítménye elismeréséül különdíjat is kapott. Erika 99 ismétlést teljesített , szintén 16 kg-os súlyt használva, ezzel ő is súlycsoportja győztese lett, majd a rendezők által meghirdetett csapatversenyre is nevezett , itt két perces sprint számokban lökést mutattak be a résztvevők , ahol Erika 53 ismétlést csinált a két perc alatt. (16 kg) Ezzel nagyban hozzájárult a csapat arany megszerzéséhez.
Mindkét versenyzőnek szívből gratulálunk!
Szép volt lányok!
2015.10.11


Október 10. Szombat DIÁK ‘B’ JUDO OB TATA.

Egyesületünket a Veresi Küzdősport Egyesületet Molnár Balázs képviselte a viadalon. Balázs az 50 kg-os súlycsoportban versenyzett, vitézül küzdve négy mérkőzéssel , a megtisztelő 5.helyet szerezte meg. Felkészítő edzők: Kerstner Róbert , Ilyés Gyula.
Gratulálunk!
2015.10.10


Október 4. Vasárnap U 23 ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Budapesten.

A mai nap Kerstner Róbert barátunkért szurkolhattunk, aki az OB egyik esélyeseként érkezett a versenyre. Robi nagyszerűen dolgozik, sokat tesz azért, hogy sikeres legyen. A mai nap sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerette, szerettük volna, a döntőbe jutásért egy szikrázó, kemény mérkőzésen vereséget szenvedett, így a bronzmérkőzés várt rá. Ott aztán semmi kétséget nem hagyott felőle, hogy súlycsoportja egyik legjobbja. Gyönyörű ippont dobott, és lett a nehézsúly bronzérmese. Gratulálunk! Szép munka volt!

Ilyés Gyula
2015.10.04


Október 3. Diák ‘A’ Országos Judo Bajnokság Tata Olimpiai Edzőtábor.

A Veresi Küzdősport Egyesület színeit Németh Szabolcs képviselte ezen a napon. Szabi nehézsúlyban indult, nagyszerűen versenyezve bronzérmet szerzett. Szabi egyenletesen fejlődik, a judon kívül további két küzdősportban is remek eredményeket tudhat magáénak. Két hét múlva újra országos bajnokságon szerepel majd, akkor egy korosztállyal feljebb a serdülők között. Szívből gratulálunk Szabi! Szép munka volt!

Ilyés Gyula
2015.10.03


Albertirsa Jó Világ Judo Kupa

Szeptember 19. Albertirsa Jó Világ Judo Kupa gyerekeknek.

Kerstner Róbert vezetésével kilenc ifjú veresi judoka mérette meg magát Albertirsán. Remek eredményeknek örülhettünk!
Három arany, két ezüst, és négy bronzéremmel zártuk a viadalt , ahol a nevezők létszáma majdnam elérte a 130 főt.
Első helyen végzett: Kerecseny Attila, Molnár Balázs, és Németh Szabolcs.
Második lett, ezüstérmet vehetett át:Szégner DÁniel, és Ignácz Balázs.
Bronzéremnek örülhetett:Forgó Vince, Maros Pálma, Maros Levente, és Fülöp László.

Gratulálunk a versenyzőknek az elért eredményekhez!
Felkészítő edzők: Kerstner Róbert, Ilyés Gyula
Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület!
2015.09.20


ORSZÁGOS VERSENY SZÁZHALOMBATTÁN VERESEGYHÁZI SZERVEZÉSSEL.

II., és III. osztályú felnőtt országos verseny Százhalombattán.
A Newaza Fesztivál után másnap szeptember 13.-án ismét Százhalombattán a városi sportcsarnokban versenyeztünk.

A Veresi Küzdősport Egyesületet hatan képviselték.
A csapat mai is remek eredményeket ért el.

Huszti András , Gaál bendegúz , Széchenyi Melinda , és Dr. Szigetvári József aranyérmet nyert.
Valkay Balázs , és Hegyi Dávid pedig ezüstéremnek örülhetett.

Gratulálunk a versenyzőknek az elért eredményekhez, és gratulálunk egyesületi vezetőnknek Ilyés Gyulának, mind a Newaza Fesztivál, mind a II., illetve III.osztályú országos verseny szervezéséhez.
2015.09.13


NEWAZA FESZTIVÁL GALAMBOS MÁRTON EMLÉKVERSENY SZÁZHALOMBATTA
VERESI SIKEREK A FÖLDHARC OB-N!

ÖT VERESI INDULÓ NYOLC KATEGÓRIÁBAN A FÖLDHARC MAGYAR BAJNOKSÁGON!

Öt versenyzőnk vállalta a versenyzés minden ódiumát, és szépségét szeptember 12.-én Százhalombattán.

Valkay Balázs , egy arany és egy ezüst éremnek örülhetett.
Szigetvári József aranyérmet nyert, a junior korú Gaál Bendegúz felnőtt I.osztályban lett ezüstérmes, míg a még ifjúsági orú Hegyi Dávid felnőtt II.osztályben lett bronzérmes. Csapatunk legeredményesebbje Sziklai Péter volt a mai napon aki három kategóriában is megmérette magát, és két első, és egy második helyet szerzett. Abszolút kategóriában a döntőig menetelt, ahol meg kellett hajolnia a nagyobb tudás előtt, Ledényi Levente legyőzte őt.

A földharc ob végelszámolásánál a Veresi Küzdősport Egyesület az elért eredmények alapján a második helyen végzett!

Igazán szép munka volt! Szívből gratulálunk!
2015.09.13


Pozsony felnőtt Európa Kupa

A mai nap szeptember 6.-án Pozsonyban felnőtt Európa Kupán voltunk érdekeltek. Kerstner Robi barátunk , sporttársunk versenyzett a + 100 kg-os kategóriában . Robi az ötödik helyen végzett úgy , hogy a harmadik helyért vívott csatája nagyon is véleményesre sikeredett. Hat másodperccel a vége előtt még yuko előnnyel Robi vezetett , de a bírók amérkőzés megállítása nélkül módosították az eredményt , így Robi az ötödik helyen végzett. A verseny válogató volt az U23 – as EB – re. Szívből gratulálunk, és bizakodva várjuk a folytatást
2015.09.06


I.Oszt.Felnőtt Judo Országos Bajnokság Kecskeméten

A Veresi Küzdősport Egyesület színeit két nehézsúlyú versenyző képviselte a mai napon. Kerstner Robi , és a friss Masters EB érmes Huszti András. Népes mezőny gyűlt össze , de mindkét versenyzőnk remekül küzdött , a végelszámolásnál Robi a harmadik , András pedig a hetedik helyet szerezte meg. A sors nem volt kegyes hozzájuk, ugyanis a vigaszágon egymás ellen kellett küzdeniük, és itt kettejük párharcát Robi nyerte, megállítva Yetit az éremhez vezető úton. A nehézsúly küzdelmeit a többszörös olimpikon , VB ezüstérmes Bor Barna nyerte meg. Ki kell emelni Huszti Andris teljesítményét, mert korát tekintve Ő már senior korú, ennek ellenére vállalta a küzdelmeket a fiatalokkal, és derekasan megállta a helyét. Mindkét versenyzőnk teljesítményéhez, illetve az elért eredményekhez szívből gratulálunk!
2015.július 25.
2015.08.02


GIRI SPORT VB , EB , OB Pécs 2015. július 3-5. Összefoglaló

Megnyitó:
GIRI SPORT VILÁGBAJNOKSÁG PÉCS!

A mai nappal elkezdődött, csapatunk a Veresi Küzdősport Egyesület hét(!) fővel vesz részt a VB-n, ami nem “csak” VB, hanem EB, illetve nyílt OB is egyben. Ma délelőtt volt a mérlegelés, a regisztráció, egy szeminárium, aztán du fél háromkor az ünnepélyes megnyitó. Itt nagy örömünkre egyesületi vezetőnk Ilyés Gyula vezette be a csapatokat , és a megnyitón ő is köszöntötte a csapatokat. Nagy megtiszteltetés ez , úgy az egyesületünknek , mint Veresegyház városnak , és Gyuszi bácsinak is. Holnap egy versenyzőnk lép a pódiumra , Némethné Kovács Rozáliáért szurkolhatunk . 16 kg- os Girivel tíz percig fog hosszú ciklust bemutatni , egy kézváltással. Szurkoljunk együtt a versenyzőknek , akik mindent megtesznek azért , hogy szebbnél szebb eredményeket érjenek el, méltóképpen képviselve Magyarországot , Veresegyház városát , és a Veresi Küzdősport Egyesületet !

Az első nap:
Megvan a Veresi Küzdősport Egyesület első VB érme a Giri Sport világbajnokságon! Némethné Kovács Rozália 16 kg-os ” golyóval ” dolgozott. Tíz perc hosszú ciklus volt a feladat egy kéz cserével . 121 ismétlése fantasztikus teljesítmény, nemzetközi mester szintet ér, a végelszámolásnál ezüstéremhez volt elegendő. Szívből gratulálunk! Holnap hat versenyzőkért szoríthatunk. Burányi Viktor, Karacs Erika , Kuhár Adrien , Maros Viktor , Gaál Bendegúz , és a csapat vezetője, felkészítő edzője Ilyés Gyula is dobogóra lép! Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület!

A második napunk:
Július 5 .Pécs A Giri Sport VB harmadik, és egyben befejező napja!
Hat versenyzőnk volt érdekelt ezen a napon, akik nyolc versenyszámot vállaltak. VB EB és nyílt OB címekért folytak a küzdelmek. Először azonban a hölgyek csapatversenyében voltunk érdekeltek , ahol 16 kg os “golyóval” hosszú ciklust mutattak be a csapatok váltóverseny formájában. A háromtagú magyar csapatból ketten a Veresi Küzdősport Egyesület tagjai , így méginkább érdekelve voltunk. Kuhár Adri, és Karacs Erika is megmutatta mit tud , a csapat a dobogó harmadik fokára állhatott. Hatalmas küzdelem volt! A lányok valóban a szívüket adták a dobogóért. Az egyéni versenyek aztán valódi veresi éremesőt hoztak. Mind a hat dobogóra lépő versenyző megnyerte kategóriája küzdelmeit, tehát mind a nyolc versenyszámot! Kuhár Adri a csapat VB bronz után abszolút magyar bajnok, és világbajnok lett kategóriájában. Karacs Erika VB , EB , OB címmel lett gazdagabb. Burányi Viktor két versenyszámot vállalt, két VB, két EB , két OB címet szerzett. Csapatunk legfiatalabb tagja Gaál Bendegúz hosszú ciklusban lett VB , EB , OB győztes. Maros Tibor is három aranyat gyűjtött , VB , EB , OB címet szerzett. S végül , de nem utolsó sorban a felkészítő edző , csapatunk vezetője Ilyés Gyula két versenyszámot vállalt, mindkettőt megnyerve lett VB , EB , OB győztes. Csapatunk kitett magáért, minden versenyzőnk felűlmúlta korábbi teljesítményét, nem “csupán” nyertek a versenyzők, hanem parádés teljesítmény is párosult hozzá. A CSAPAT egységes volt mint mindíg, jó példát mutattunk, országnak, világnak. Végül de nem utolsó sorban, az oroszok versenyen kívül rendeztek egy versenyt, ahol két 32 kg os golyót kellett egy kézzel megtartani. Az lett a győztes aki legtovább bírta. És ki bírta legtovább? Kerstner Robi, a csapat masszőre, vezérszurkolója végzett az élen! És hogy mit jelent mindez számokban? Huszonhat érmet gyűjtöttünk, amiből huszonnégy arany! Gratulálunk a versenyzőknek, és a felkészítő edzőknek! Burányi Viktor edzéseit Zala György vezeti , míg a csapat többi tagjának Ilyés Gyula a trénere.
2015.07.06


Budapest GP

Június 14. vasárnap A Budapest GP-n voltunk érdekeltek Kerstner Róbert jóvoltából. Ez egy olimpiai kvalifikációs világkupa viadal . Erre a versenyre 67(!) ország jelentkezett. Hatalmas mezőnyök voltak minden súlycsoportban. Világsztárok, és feltörekvő ifjak mutatták meg tudásukat. A magyar érmeket Ungvári Miklós, és Breitenbach Anett szállították. Előbbi arany, Anett bronzérmet szerzett. Sajnos Robi nem bírt észt riválisával, így helyezetlenül zárta a viadalt. Becsülettel küzdött, de ez ma nem sikerült. Azt azonban örömmel jelenthetjük, hogy ide is eljutottunk! Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület!
2015.06.16


Grapling EB Olaszország

Június 6. Olaszországban rendezték meg az idei Grapling Európa Bajnokságot. Kerstner Róbert sporttársunkért szurkolhattunk a mai napon, aki bronzéremmel zárta súlycsoportja, a nehézsúly küzdelmeit. Büszkén jelenthetjük , hogy két hét alatt két EB bronzzal gazdagodtunk!
Gratulálunk!
2015.06.06


Május 30. Baranta Világkupa Miskolc

A Világkupán Kerstner Róbert által voltunk érdekeltek. Bár nem minden alakult úgy ahogyan szerettük volna, de a végelszámolásnál így is egy bronzéremnek örülhettünk!
Szívből gratulálunk!

Május 28-31-ig MASTERS JUDO EURÓPA BAJNOKSÁG Balatonfüred

Egyesületünk a Veresi Küzdősport Egyesület három főt delegált a magyar csapatba , három másik versenyzőt akik bár más klubból érkeztek, egyesületi vezetőnk Ilyés Gyula edzőként segített a versenyen.
2015.05.31

A Veresi Küzdősport Egyesületet képviselték:
Dr. Szigetvári József , Kovács Gábor , és végül,de nem utolsó sorban csapatkapitányunk Huszti András.

Szigetvári Józsi,bár tényleg mindent megtett a győzelemért,Fortuna nem fogadta kegyeibe,pokolian nehéz sorsolást kapott ,a végelszámolásnál helyezetlenül zárt. Kovács Gábor az előkelő hetedik helyen zárta az EB-t,pontot szerezve ezzel a magyar csapatnak,illetve egyesületünknek. Huszti Andrást,bár a döntőbe jutásért egy szoros mérkőzésen angol ellenfele megállította,a bronzmeccsen tudatta mindenkivel,hogy súlycsoportja egyik meghatározó alakja. Esélyt sem hagyott üzbég ellenfelének,a szívét adta így lett bronzérmes az Európa Bajnokságon.

Szél Pál,Szemler István,és Ledényi Levente végett is érdekeltek voltunk,ők egyesületünk jó barátai, Gyuszi bácsi pedig edzőként segítette őket az éremszerzésben. Mindhárman bronzéremnek örülhettek!

Gratulálunk a versenyzőknek! Gratulálunk az úthoz,amit bejártak,a munkához,amit elvégeztek , és természetesen az elért eredményekhez is! A legnagyobb gratuláció pedig Huszti Andrásé,aki megszerezte egyesületünk a Veresi Küzdősport Egyesület első EB érmét!
Ismét egy mozgalmas hétvége!
Ma kezdődik a (május 28) Balatonfüreden a JUDO MASTERS EURÓPA BAJNOKSÁG! Egyesületünk több versenyző által is érdekelt a viadalon. Az első nap Szél Pál lép tatamira (Százhalombatta), akinek erőnléti edzéseit Ilyés Gyula, egyesületi vezetőnk irányította.29.-én pénteken Kovács Gábor (Veresi Küzdősport Egyesület), és Szemler István (Óbuda) lép szőnyegre. Szemler István barátunkat Gyuszi bácsi segíti edzőként az EB-n. Szombaton, május 30.-án pedig Dr.Szigetvári Józsefért, és csapatkapitányunkért Huszti Andrásért szurkolhatunk. Ők mindketten egyesületünk oszlopos tagjai. Szintén szombaton szurkolhatunk a Ledényi Judo Team vezetőjének, Ledényi Leventének , akivel szintén szoros barátságot ápolunk .

És még mindig szombat: (máj.30.)
Csapatunk edzője, barátunk, sporttársunk Kerstner Róbert Miskolcon a Baranta Világkupán öregbíti Veresegyház város és egyesületünk jó hírét.

Hajrá fiúk! Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület! Hajrá Magyarország!
2015.05.28


SOHA ROSSZABB HÉTVÉGÉT!

Egyesületünk a Veresi Küzdősport Egyesület szombaton a Kempo Budajenő Kupán, vasárnap a Giri Sport (Kettlebell) OB-n vitézkedett. ( május 23 – 24 )A két nap alatt 16(!) arany, és 3 ezüstérmet gyűjtöttek versenyzőink!
Gratulálunk!
Május 28-től ismét a judoé a főszerep , a Masters EB-n leszünk érdekeltek Balatonfüreden.
Hajrá Veresi Küzdősport Egyesület!
2015.05.21


Május 24. Giri Sport (Kettlebell) Országos Bajnokság Békés

Egyesületünket a Veresi Küzdősport Egyesületet nyolc versenyző képviselte a VB válogatón.Ők nyolcan tizennégy versenyszámot vállaltak, szereztek tizenhárom arany, és egy ezüstérmet! Mind a nyolcan kvalifikálták magukat a júliusi világbajnokságra! Remek egyéni eredmények születtek, ahogy egyesületi vezetőnk Ilyés Gyula mondta, “nagyon jók voltak a számok”
Karacs Erika egy arany, és egy ezüstérmet nyert.
Némethné Kovács Rozália nemzetközi mester szinttel lett országos bajnok.
Kuhár Adrienn két arnyérmet szerzett.
Tolvaj Donát, Burányi Viktor, és Gaál Bendegúz akik fejenként két aranyérmet nyertek.
Maros Tibor egy bajnoki címmel lett gazdagabb, míg egyesületi vezetőnk Ilyés Gyula két arannyal járult hozzá a remek veresi szerepléshez.
Nyolc kvalifikációból hetet érvényesítünk, mert Tolvaj Donát sporttársunk saját akaratából nem vesz részt a világbajnokságon.
Gratulálunk! Remek munka volt!
2015.05.21


Május 23.

Egyesületünk a Veresi Küzdősport Egyesület részt vett a IV. Budajenő Kempo Kupán, ami válogatóverseny a decemberi EB-re. Öt fő képviselte csapatunkat. Ismét remek eredmények születtek.
Aranyérmet szerzett: Gaál Bendegúz, Hegyi Dávid, és Sziklai Péter.
Ezüstéremnek örülhetett Mihály Benjámin , és Németh Szabolcs.
Versenyzőink ismét bizonyítottak. Szeretnénk ha az EB-ről is érmekkel térhetnénk haza!
Szívből gratulálunk!
2015.05.21


Éremeső Kecskeméten!

Kecskemét Open nemzetközi Giri-Sport (Kettlebell) verseny Április 25.-én. A Veresi Küzdősport Egyesületet négy fő képviselte ezen a rangos viadalon. Barcsik Laciék nagyszerű versenyt hoztak tető alá, amihez ezúton is gratulálunk! Négyen öt versenyszámot vállaltak, és szereztek három arany, és két ezüst érmet. Kuhár Adrienn: tíz perc alatt szakított 271-et, és lett súlycsoportja győztese. Némethné Kovács Rozália tíz perc alatt 130 hosszú ciklust hajtott végre, és ezzel nem pusztán nyert, hanem bőven teljesítette a nemzetközi MESTER szintet is! Burányi Viktor tíz perc alatt 233 szakítással végzett az élen. Végül, de nem utolsó sorban Karacs Erika aki tíz perc alatt 118 hosszú ciklust hajtott végre, és ezzel Ő is teljesítette a nemzetközi MESTER szintet, és lett Némethné Kovács Rozália mögött második, míg szakításban 170 ismétlésig jutott, ahol azonos ismétlés végett a testsúly döntött, az ellenfél javára. Gratulálunk a versenyzőknek, fantasztikus eredményt értek el! A versenyen induló hölgyek felkészítő edzője: Ilyés Gyula, míg Burányi Viktoré Zala György. Köszönjük a szervezőknek a meghívást, remek verseny volt!
Ilyés Gyula
2015.04.26


Április 19. III. Bakony Kupa Pápa . Újabb éremeső!

Tíz fővel indultunk útra Pápára , a III. Bakony Kupára. A szervezők , a rendezők csodás versenyt varázsoltak a sportcsarnokba. A négy szőnyegen lebonyolított viadalra jóval több mint 200 nevezés érkezett , még Romániából is érkeztek versenyzők.Remek ellenfelekkel vívhattunk kemény mérkőzéseket , és kiváló eredményeknek örülhettünk. Hat arany, egy ezüst , és három bronzérmet gyűjtöttek versenyzőink.
Aranyérmes lett:
Homoki Márton , aki a nap legnagyobb ipponját szerezte, Kerecseny Attila, Parádi Barnabás, Mihály Benjámin , Ballon Andrea , és Hegyi Dávid.
Ezüstérmet szerzett:
Jakab Kata
Bronzéremnek örülhetett:
Pálfalvi Ábel, Csernák Dominik, és Molnár Balázs.

A CSAPAT minden tagja megtette a magáét, gyermekeink gyönyörű mérkőzéseket vívtak. Sportszerűek, fegyelmezettek voltak, magatartásukkal jó példát mutattak.
Szívből gratulálunk az elért eredményekhez!Felkészítő edzők: Kerstner Róbert , és Ilyés Gyula
2015.04.19
Április 18. Jászberényben jártunk a Jász Viadal Sport – Jitsu versenyen
Egyesületünket a veresi Küzdősport Egyesületet öt versenyző képviselte a mai napon.Judokáink remekül szerepeltek!Négy aranyérmet, és egy ezüstöt hoztunk el a viadalról.Első helyen végzett:
Németh Szabolcs
Hegyi Dávid
Gaál Bendegúz
Kerstner Róbert

Második lett:
Sziklai Péter, aki ismét házi döntőt vívott barátjával Kerstner Robival.
Versenyzőink gyönyörűen szerepeltek, öregbítették Veresegyház város, illetve egyesületünk hírnevét. Szikrázó összecsapásokban, sportszerűen, keményen, a sport iránti szeretettel, és alázattal tette a dolgát a CSAPAT.
Gratulálunk az elért eredményekhez! Szép munka volt!
Felkészítő edzők: Kerstner Róbert , Ilyés Gyula
2015.04.18


Magyar Kempo Szövetség idei második válogató versenye

Április 4. Ma Felcsútra látogattunk a Magyar Kempo Szövetség idei második válogató versenyére. Az első a százhalombattai viadal felettébb jól sikerült, hiszen két arany, egy ezüs, és egy bronzérmet szereztek a Veresi Küzdősport Egyesület judosai. Bizakodva vártuk hát a felcsúti folytatást.Öt versenyzőnk indult , mind az öt a Submission versenyszámban. Judosaink ma is kitettek magukért, négy arany és egy ezüstérmet szereztek. Aranyérmes lett Németh Szabolcs, Hegyi Dávid, Gaál Bendegúz, és Kerstner Róbert, míg Sziklai Péter ezüstérmet vehetett át. ( Sziklai Peti , és Kerstner Robi házidöntőt vívtak a nehézsúlyban )
Gratulálunk a versenyzőknek, remek munkát végeztek, szépen küzdöttek, mindvégig sportszerűek maradtak!

Ilyés Gyula
2015.04.04


Dunakeszin megszületett Egyesületünk 300.(!) aranyérme

Március 21.-én Dunakeszin megszületett Egyesületünk 300.(!) aranyérme! Homoki Mártonnak köszönhetjük!
Március 29.-én Salgótarjánban pedig megszületett a 700.(!) érmünk! Molnár Balázs ezüstérme, a Veresi Küzdősport Egyesület 700.érme.
Gratulálunk FIÚK! És természetesen minden veresi judokának, gratulálunk, aki kivette a részét az éremgyűjtésből!
HAJRÁ VERESI JUDOSOK!
Ilyés Gyula
2015.03.29


Masters OB

Mint már tegnap, március 28.-án beszámoltam róla, a Masters OB-n szerepeltünk, vasárnap, március 29.-én Salgótarjánba látogattunk, az V. alkalommal megrendezett Párduc Kupán vettünk részt. Öt judokánk indult a versenyen. Első helyezést ma nem sikerült elérnünk, de ezüstéremből három is jutott.Jakab Kata , Molnár Balázs , és Homoki Márton is a dobogó második fokára állhatott, míg Kerecseny Attila , és Simon Örs bronzérmet vehetett át.A csapatversenyt egy szlovák csapat nyerte, a Veresi Küzdősport Egyesület a VI. helyen zárt. Gratulálunk a versenyzőknek az elért eredményekhez!
2015.03.29


XVII. Hungarian Masters Open nemzetközi judo bajnokság

A mai napon március 21.-én Egyesületünk a Veresi Küzdősport Egyesület Judo Szakosztály részt vett Százhalombattán a XVII. Hungarian Masters Open nemzetközi judo bajnokságon. A viadalon 12 ország 249 sportolója vett részt.A veresi színeket ma öten képviselték.
Széchenyi Mercédesz Linda aranyérmet vehetett át,
Kovács Gábor ezüstéremnek örülhetett,
Huszti András, és Sziklai Péter harmadik lett, míg
Szigetvári József egy értékes ötödik hellyel lett gazdagabb.
Vezetőnk Ilyés Gyula további három barátját segítette edzőként, egészen a bajnoki címig. Ledényi Levente, Szél Pál, és Szemler István is súlycsoportjuk győzteseként zárták a versenyt.

Gratulálunk a versenyzőknek az elért sikerekhez! Kívánjuk, hogy hasonló eredményeket érjenek el a májusi Európa Bajnokságon!
2015.03.28


Kerepesi regionális judo rangsorverseny

Március 22. szombat. Egyesületünk a Veresi Küzdősport Egyesület Kerepesre , regionális judo rangsorversenyre látogatott.Tizenkét ifjú judokánk vállalta a küzdelmeket, a nagy létszámú mezőnyben.Hárman közülük első versenyükön “vitézkedtek”. Forgó Vince, Ignácz Balázs , és Juhász Gergő is remekül megállta a helyét , jelezve , hogy a jövőben velük is számolni kell a versenyeken.A viadalt négy arany , három ezüst , és öt bronzéremmel zárta a Csapat!
Első helyen végzett:
Németh Szabolcs , Molnár Balázs , Hegyi Dávid , és Fóthi András.
Ezüstérmes lett:Ballon Andrea , Jakab Kata , Fülöp László.
Bronzérmet vehetett át :Homoki Márton , Kiss Bence , Forgó Vince , Juhász Gergő , és Ignácz Balázs.
Szép munka volt! Gratulálunk!

Eredményes hétvégét tudhatunk magunk mögött, hiszen két versenyen összesen húsz érmet gyűjtöttek a veresi judokák, amiből nyolc aranyérem!

Ilyés Gyula
2015.03.22


Dunakeszin a II. Dunakeszi Kupa

Március 21.-én egyesületünk a Veresi Küzdősport Egyesület Judo szakosztálya részt vett Dunakeszin a II. Dunakeszi Kupa meghívásos judo versenyen. A szervezők nagyszerű munkát végeztek, remek hangulatú versenyt hoztak tető alá. Ezúton is köszönjük a meghívást! Nagyon szép küzdelmek, olykor szikrázóan kemény összecsapások, és a végén sok mosoly, megannyi boldog gyermek. Kilenc ifjú , de annál tehetségesebb judokával vettünk részt az eseményen. Szereztünk négy arany , két ezüst , valamint két bronzérmet , és egy szép negyedik helyezésnek is örülhettünk.Aranyérmes lett:
Fülöp László
Molnár Balázs
Homoki Márton
Ballon Andrea
Második helyen végzett:
Jakab Kata
Filip Marcell
Bronzéremnek örülhetett:
Csernák Dominik
Gelle Panna
Negyedik helyen végzett:
Kerecseny Attila

Szívből gratulálunk a versenyzőknek, és a felkészítő Mestereknek, Kerstner Róbertnek , és Ilyés Gyulának!

Ilyés Gyula
2015.03.21


Március 8. Kempo Karate Világkupa Százhalombatta.

Egyesületünket a Veresi Küzdősport Egyesületet négy fő képviselte a viadalon. Természetesen judosok, akik mind a négyen a Submission versenyszámban tették próbára erejüket, ügyességüket. Négyen gyűjtöttek két arany, egy ezüst, és egy bronzérmet! Németh Szabolcs , és Kerstner Róbert imponáló magabiztossággal végzett súlycsoportja élén Marx Károly ezüstöt vehetett át , míg Gaál Bendegúz bronzérmes lett. Bátran, keményen, sportszerűen küzdöttek , emelt fővel hagyhatták el a tatamit. Szép munka volt fiúk! Mivel ez a verseny válogató volt egyben , így bizakodva várhatjuk a folytatást.
Szívből gratulálunk!

Ilyés Gyula
2015.03.08


Veresi éremeső Budakeszin a Kettlebell – Giri Sport – Budavidék Kupán!

Március 7. -én hatan vettek részt egyesületünkből a viadalon, ahol , szép számú, a versenyre nevező várta a rajtot. Hatan 14(!) versenyszámot vállaltak ! Ketten először vettek részt ilyen típusú megmérettetésen , míg a többség már rutinosnak mondhatja magát. A Veresi Küzdősport Egyesület Cross – Training szakosztály ismét kitett magáért. Összesen 11 arany , 1 ezüst , 1 bronzéremnek örülhettünk , és még gazdagabbak lettünk egy értékes negyedik helyezéssel is!Nézzük , mi is történt részletesen:
Némethné Kovács Rozália nem pusztán megnyerte kategóriája küzdelmeit, hanem teljesítményével nemzetközi mesterjelölt címet is szerzett! Maros Tibor, és Bazsik Péter , mindketten első Girja versenyükön vettek részt, és remek teljesítményüknek hála két – két aranyérmet nyertek! A rutinos, elnyűhetetlen Burányi Viktor esélyt se hagyott, három aranyat nyert egymaga. Karacs Erika szintén három számban vállalta az indulást , egy arany , egy ezüst , és egy negyedik helyezés lett a “jutalma”.Végül, de nem utolsó sorban , egyesületi vezetőnk Ilyés Gyula két arany , és egy bronzéremmel járult hozzá egyesületünk sikeréhez!
Nagyszerű verseny volt, kiváló veresi sikerekkel!
Gratulálunk a versenyzőknek! Szép munka volt!

Ilyés Gyula
2015.03.07


Diákolimpia – Nemesvámos

Február 28.-án Nemesvámosra mentünk versenyezni. Takács Attila vezette csapat ismét remek versenyt szervezett. Láthattunk nagyon szép formagyakorlat bemutató a pápai csapattól, illetve randori judo bemutatót is megtekinthettünk. Szuper volt mindkettő! Ezúton is gratulálunk hozzá!Betegségek tizedelték csapatunkat, de így is kilenc veresi judoka lépett tatamira.Nagyon szép teljesítményeknek lehettünk tanúi az erős mezőnyben.Összességében négy arany, két ezüst, és két bronzéremnek örülhettünk, valamint szereztünk még egy értékes hetedik helyezést is.Aranyérmes lett: Parádi Barnabás, Németh Szabolcs, Jakab Kata, és Ballon Andrea.
Ezüstérmet vehetett át:Fülöp László, és Molnár Balázs.
Bronzérmes lett:Kerecseny Attila, és Surin Zsolt.
Hetedik helyen végzett: Kiss Bence.
Szívből gratulálunk a versenyzőknek, valamint a felkészítő mestereknek.
Külön szeretnénk gratulálni Kerstner Róbert edzői munkájához, aki remek munkát végez a csapattal!
2015.03.01


Jan 25. Tata Felnőtt I.osztályú judo verseny, egyben válogató

A Veresi Küzdősport Egyesületet a nehézsúlyú Kerstner Róbert képviselte, aki a végelszámolásnál az ötödik helyen végzett az erős mezőnyben. Gratulálunk!

Elkezdtünk versenyezni!

A 2015-ös év első versenye számunkra egy felnőtt első osztályú országos válogató rangsorverseny volt, Budapesten a Honvéd Küzdősport Centrumában. Remek mezőnyök , parázs csaták jellemezték a viadalt. Egyesületünket a Veresi Küzdősport Egyesületet Kerstner Róbert képviselte a viadalon, aki a döntőig meg se állt, a végelszámolásnál ezüstérmet vehetett át! Gratulálunk!