Az elmúlt negyedév legfontosabb hírei egy csokorban:
Szeptember 3-án újra indultak a judo edzések a szokott helyen és időben, de új edzővel Barta Zoltánnal. ( A vezető edző és a Veresi Küzdősport Egyesület vezetője változatlanul Ilyés Gyula.) Egyesületünk új szakosztályt is indított, a kempot, az edzések helye a más ismert Sportközpont, de az időpont más: kedden 16-17 óra. Kempoedző: Barta Zoltán. Igény szerint kezdő judo csoportot is indítottunk, ahova óvodásokat is várunk sok szerettettel, kedden 15-16 óráig. Kedvcsinálónak ovisoknak judo bemutatót tartottunk szeptember 15-én a Veresi Óvoda alapítványi nyílt napján. (Képek a fototárból letölthetők.) És ne feledkezzünk meg az első évfordulóról, hiszen tavaly szeptember 11-én nyitottuk meg iskolánkat! Az ünnepségről számos fénykép készült, a fotótárban megtekinthetők, letölthetők.

Szeptember 22-én Ilyés Gyula átvehette a Budo Magazin által kiírt négyfordulós írói pályázat első díját, egy gyönyörű kupát, és számos ajándékot is. (Az írások a Rólunk írták rovatunkban olvashatók, illetve a díjátadón készült fotók a Fotótárban láthatók.)

Októberben és novemberben sok új judoka és kempoka kezdett ismerkedni a sportág rejtelmeivel. December 8-án nagysikerű bemutatót tartott a Veresi Küzdősport Egyesület a Veresi Sportnapok kétnapos rendezvény keretében. (.)

A december rövidsége ellenére nagyon mozgalmas hónapunk!!
December 9-én nagy tisztesség érte Elnökünket, Ilyés Gyulát. Az Országos Dan Kollégium egyhangú szavazással VI. Dan fokozatot adományozott neki a judosportban és a Dan Kollégiumban végzett több évtizedes munkájáért. Szívből gratulálunk neki!!
A december bővelkedik az ünnepségekben is: 6-án – csakúgy, mint tavaly – küldött a Mikulás mindenkinek ajándékot, bár idén virgácsot nem hozott… Nagyon jól sikerült, az új és a régi judokák és kempokák családjaikkal együtt jól érezték magukat. (.)
És végül, de nem utolsósorban tegnap, december 20-án Karácsonyi összejövetelt tartottunk, ahol mindenki megajándékozta egymást, jókat ettünk, és megittunk számos üveg gyerekpezsgőt is!! (.)

Mindenkinek boldog és békés karácsonyt kívánunk!!!

Az első edzés időpontja: judo – 2008. január 7., kempo – 2008. január 8., a szokott helyen, és időben.

B U É K !!!
2007.12.21

Ilyés Gyula megnyerte a Magyar Budo Magazin által kiírt négyfordulós íróversenyt! Az ünnepélyes díjátadásra 2007. szeptember 22-én került sor a X. Budapest Open nemzetközi karaterversenyen. Szívből gratulálunk a győztesnek! Kép letölthető…
2007.11.22

A Veresi küzdősport Egyesület Judo Szakosztálya új, kezdő csoportot indít szeptemberben. Az edzés helyszíne:Szabadidős Gazdasági és Innovációs Centrum, Veresegyház, Fő út 47-51. Edzés időpontok: Kedd és Csütörtök 15.00 – 16.00 Edző: Bartha Zoltán Masters EB III. helyezett versenyző, III. Danos mester. Minden érdeklődőt szerettel várunk!
2007.08.23

A Veresi küzdősport Egyesület Judo Szakosztályának a nyári szünet utáni első edzése 2007. szeptember 3-án 16.00-kor lesz a megszokott helyszínen:Szabadidős Gazdasági és Innovációs Centrum, Veresegyház, Fő út 47-51. Az edzésidőpontok változatlanok: Hétfő, Szerda, Péntek 6-14 éves korig 16.00-17.00, 14 éves kortól 17.00-18.00.
2007.08.23

A Veresi küzdősport Egyesület Kempo Karate oktatást indít a Magyar Kempo Szövetség támogatásával kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az edzés helyszíne: Szabadidős Gazdasági és Innovációs Centrum, Veresegyház, Fő út 47-51. Edzés időpontok: Kedd és Csütörtök 16.00 – 17.00 Edző: Bartha Zoltán világbajnoki IV. helyezett versenyző. Minden érdeklődőt szerettel várunk!
2007.08.23

Deviánsok a Balaton átevezésen: Július 8-án újból nekivágtunk a távnak (25 km) Sárkányhajóval mentünk, és bár 8 perccel jobb időt értünk el, mint tavaly, az erős mezőnyben ez egy hetedik helyhez volt elég. …
2007.07.13

TÁBORBAN VOLTUNK A Veresegyházi Küzdősport Egyesület judo szakosztálya megtartotta első nyári edzőtáborát Agárdon a Velence-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) sporttelepén. Közvetlen vízparti szállásunkról gyönyörű volt a kilátás, beláttuk szinte az egész tavat. Izgatottan vártam a tábort, hiszen az Egyesület még csak szeptemberben lesz egy éves. A programban reggel mindenki számára volt egy futóedzés. A kicsiknek kettő, nagyobb judokáknak három foglalkozásuk, (reggel futás közösen a kicsikkel, délelőtt egy judo-, délután közös judo edzés) volt. A terhelés differenciáltan úgy lett alakítva, hogy az mindenki számára elvégezhető legyen. Nem csak egy judo tábor, hanem egy a szó valódi értelmében vett sporttábor megszervezése volt a cél. Szabadidőnkben strandoltunk, fociztunk, kosaraztunk, a nagyobbak indián kenuban tették próbára erejüket, ügyességüket. A tavon komoly vízi élet folyik, a résztvevőknek csoportos vitorlázást szerveztünk, és sétahajóztunk is az alkonyatban. Az előbbi érdekessége az volt, hogy kellemes, jó szélben, két oktató hajóval, profi versenyzők vitték két turnusban a táborozókat. A sétahajózás is maradandó élményt adott, elsősorban a kicsiknek. Megismerkedhettek a velence-tavi nádas élővilágával, a vízről láthatták a pákozdi csata emlékművét, melyről a csapatunk kapitány-helyettese, Túri Andi kiselőadást tartott. Az ellátásunkról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Bőséges volt, változatos, és nagyon finom volt. A tábor éttermében igazi házi ízekkel vártak minket nap, nap után. Természetesen ebéd után mindig volt csendes pihenő, és senki sem morgott a kilenc órai villanyoltás miatt sem, hiszen tudták, reggel hatkor lesz az ébresztő. A táborozás végén mindeni emlékérmet, oklevelet kapott, szerettük volna, ha tárgyiasult emlék is marad a táborozóknál. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy olyan tábort sikerült szervezni, mely bármelyik nagy egyesületnek is becsületére válna. Tettük mindezt önerőből, illetve a szülők által befizetett részvételi díjakból. Sikerként értékelem azt is, hogy senki sem sérült meg, és egyetlen gyermek sem ment haza idő előtt. Köszönetet szeretnék mondani Szklenár Gábornak, Egyesületünk tagjának, aki megoldotta nekünk a szőnyegszállítást. Köszönöm segítőinknek, Áronnak (feleségem kisebbik fiának), és Zitának (lányomnak), hogy segítettek vigyázni a kisebbekre. Köszönet Farkas Béla Nándinak, aki igazi csapatkapitányként nagyszerűen helyt állt. Végül, de nem utolsó sorban köszönöm a segítséget feleségemnek, aki a tábor anyjaként elintézte az összes ügyes-bajos dolgunkat. Ilyés Gyula Egyesületi Elnök Vezető edző
2007.07.02

Edzőtáborban voltunk.
2007.06.24

A Magyar Budo Magazin által kiírt négyfordulós írói verseny győztese 52 induló közül: Ilyés Gyula – Őrbottyán
2007.06.24

Készülnek a Deviánsok. Július 8-án Balaton átevezésre megyünk! A táv 25 km. Ismét sárkányhajóval vágunk neki a távnak. Tavaly harmadik helyen végeztünk. Képek is lesznek természetesen. Szurkoljatok nekünk!
2007.06.24

Batha Zoltán a Veresegyházi küzdősport Egyesület versenyzője az IKF III. Kempo Viálgbajnokság és Világ Kupa 2007.05.17-19-én a Körcsarnokban megrendezett versenyen formagyakorlat kategóriában kiváló versenyzéssel 4. helyezést ért el.
2007.05.25

Tollay Máté az Újpalota SE kempo ifi versenyzője az IKF III. Kempo Viálgbajnokság és Világ Kupa 2007.05.17-19-én a Körcsarnokban megrendezett versenyen viálgbajnok lett. Szívből gratulálunk neki!!! (kép: újpalotai kempokák, a középső Tollay Máté világbajnok) A világbajnokságról további a www.xlsport.hu honlapról.
2007.05.25

2007.05.20-án a Veresegyházi Gyermeknapi rendezvényen a Veresegyházi Küzdősport egyesület judosai nagysikerű bemutató tartottak a Fő téren!!
2007.05.24

Újból övvizsga Veresen, a Judo Suliban! A jelöltek VI. és V. kyuból tesznek majd vizsgát 2007.05.11-én. Szépen haladunk, egyre több a színes öves judoka az iskolánkban! ….
2007.05.08

2007- április 22-én Nyilt Nemzetközi Kempo-Karate Bajnokság Felcsúton a Magyar Kempo Szövetzség szervezésében! A Veresi Küzdősport Egyesület három versenyzővel, négy versenyszámban volt érdekelt. Hatalmas siker született! Ilyés Szilvia két küzdelmi számban is rajthoz állt, egy arany és egy ezüst érem lett a jutalma. Kosztolánczy György ellentmondást nem tűtően nyert a pusztakezes küzdelemben. És végül, de nem utolsó sorban Batha Zoltán formagyakorlatban lett aranyérmes! A verseny válogató volt a májusi Magyarországon megrendezésre kerülő VB-re. Mindhárom versenyző jó eséllyes aspirál a VB csapattagságra. Szívből gratulálunk! ….
2007.04.25

Ilyés Gyula írásai olvashatók a budomagazin.hu honlapon is !!!
2007.04.20

Az Újpalota SE – elnöke Erdélyi Ferenc kiváló harcművész és karate mester – 2007. áprilisától judo szakosztályt indított. A szakosztály edzőle Ilyés Gyula!!
2007.04.18

A Veresegyházi Küzdősport Egyesület három versenyzővel vesz részt a 2007. április 22-én Felcsúton tartandó Kempo Világbajnokság válogató versenyén!!
2007.04.18

2007. április 15-én volt az idei Főiskolás Magyar Bajnokság, ahol a Veresegyházi Küzdősport Egyesület először versenyzett! Farkas Béla Nándor aVeresi Judoiskola csapatkapitánya 81 kg kategóriában. A tisztességes helytállás ellenére a nyolc közé jutásért vívott versenyben vereséget szenvedett, és helyezetlenül zárt. Ettől függetlenül gratulálunk neki, és további sikeres versenyzést kívánunk. …
2007.04.18

A Budo Magazin író-pályázat 3. fordulójához érkezett! Ebben a fordulóban a sportolói pályafutás pédaképe volt a téma. Ilyés Gyula az írói versenyben jelenleg 52 pályázó közül egyéni, és az összetett pontok alaján is az első helyen áll. A Példaképem: Galambos Márton c. írás a Budo Magazin 2007. év 3. számában jelent meg, és a Rólunk írták rovatban olvasható!
2007.04.10

Ismét övszerző vizsga a Veresi Judo suliban! 2007 március 23-án tartottunk harmadik alkalommal övvizsgát. Az ifjú judokák 5. kyura, azaz sárga övre vizsgáztak a Bizottság előtt. A vizsgán a csapat remekül teljesített, méltán gratgulálunk nekik. A vizsgát ismét megtisztelte jelenlétével Grúber Mihály Úr, a veresegyházi Sportbizottság elnöke, akinek ezért ez úton is tisztelettel mondunk köszönetet! …
2007.04.04

2007. februárjában a Katana Magazin több írása is kapcsolódik a judoedzo.hu tevékenységeihez: Fejben rendben! program, interjú a sport coachingról Ilyés – Dubecz Dorottyával. fényképes interjúk a Veresi Judoiskola edzőivel és néhány tanítvánnyal az itt folyó munkáról, és végül de nem utolsó sorban Ilyés Gyula írása a senior korúak edzés c. témában A Fitness és Tudomány c. szaklapban szintén e hónapban jelenik meg Ilyés Gyula írása Játszva küzdeni címmel a küzdősport és a személyi edzés sajátos kapcsolatáról, a személyi edző munkájáról. Képek a rólunk írtak rész alatt tekinthetőek meg!
2007.02.18